Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Az idei évben is a Mátrai Hegyiverseny résztvevőinek táborát gyarapítja Strider Zoltán, aki a tavalyi évben visszatérő versenyen a kategóriájának harmadik helyét szerezte meg.

Július második hétvégéjén a szlovákiai Bolykon rendezték meg a Drag Országos Bajnokság legutóbbi versenyét, ahol az MR Racing pilótája Kiss György is részt vett.

Sikeresen mutatkozott be az első osztályban a Korda Racing versenyzőpárosa, Vizelli Károly és Nagy Péter pontszerző helyen érkezett célba a Skoda Fabia R5-tel, míg ifjabb Fekete László és Fekete László egy ezüst és egy bronz, Balics Ákos és Borsfai Dávid pedig aranyéremmel térhetett haza a 24. Veszprém Rallyról.

A hétvégi veszprémi versenyen a Garmin Racing Team párosait és a mezőny összes tagját nehezen érintette az első nap lezúduló eső mennyiség. A másnapi tisztább körülmények között sem lett könnyebb a Domonkos-Horváth, Gyarmati-Kocsis duóknak. A technikai problémák és a szabály értelmezési kérdések nem könnyítettek a meglehetősen magas pára tartalmú futamon a párosok dolgát.

A hétvégén, július 15-16.-án Parádsasváron rendezik a 34. HE-DO Mátrai Hegyiversenyt az MNASZ HE-DO Autós Gyorsasági Országos Bajnokság és Hegyi Kupa III-IV. futamát, a tavalyi évben teljesen felújított mátrai versenypályán.

Nyolc év szünet után tavaly újraindult a hegyiversenyzés Magyarországon. Ez nem egyszeri fellángolás volt, hanem egy újabb – remélhetőleg – hosszú sorozat első versenye. Idén folytatódik a sor a 34. HE-DO Mátrai Hegyiversennyel, melyen természetesen Turán Frigyes is indul. Természetesen, hiszen Frici autóversenyzői pályafutása a rally előtt a pálya- és hegyiversenyeken kezdődött, és ebben a szakágban több bajnoki címet is szerzett. A parádsasvári pálya így különösen közel áll Fricihez, de mivel idén is a rally-ra fókuszál, ezért emocionális okokból döntött az indulás mellett.

Vincze Ferenc és Bazsó Attila 30 másodperc büntetéssel kezdte a bajnokság ötödik futamát, a 24. Veszprém Rallye-t. Az S-Motorsport kettőse a saját hibájából került hátrányba rögtön a verseny elején, de a szélsőséges időjárási körülmények közepette - szombaton szakadt az eső, ami sártengerré változtatta a Márkó - Jutaspuszta szakaszt, majd vasárnap a fullasztó hőség és a por nehezítette meg mindenki dolgát - sikerült kihozniuk a lehetőségeikből a maximumot és végül a harmadik helyen zárták a szezon vitathatatlanul legnehezebb futamát. A Skodás duó egyébként negyedszerre állhatott fel a dobogó legalsó fokára az idei esztendőben.

Ígéretéhez híven most sem spórolta el a látványos kanyarkombinációkat Lángi Attila. A Varga Racing Team versenyzőjének a Veszprém Rallyen sem volt problémamentes a menetelése, de a görcsös eredménycentrikusság helyett a rá jellemző lazasággal és jókedvvel teljesítette a futamot. A nézők nagy örömére…

A jubileumi, 25. Hargita Gyöngye Rally-n szerepel először versenykörülmények között az új autójával Botka Dávid. Nem csak az autó lesz újdonság a hétvégén, hanem a navigátor is új a Botka Rally Team versenyautójában. A székely zászló színeit viselő Fabia R5-ben Ferencz Ramón fogja a kanyarokat mondani és az új páros bízik abban, hogy az ERC szezont együtt tudják majd eredményesen befejezni.

A 24. Veszprém Rallye-n megszerezte pályafutása első ORC futamgyőzelmét Maricsek Miklós és Bán Viktor. A Mitsubishis duó az ötödik futamon aratott sikerével a bajnokságban is átvette a vezetést, míg az MR Racing N csoportos Mitsubishis triója rengeteg viszontagság után, a 4.-5.-6. helyen végzett a 3-as kategóriában, a szezon legnehezebb futamán.

Először szerepel a FIA ETRC versenynaptárában a Dunaszerdahely melletti Slovakia Ring, így a 6 kilométer hosszú pálya mindenkinek az újdonság erejével hat majd. Nem így Kiss Norbinak, aki versenyzőként, vagy instruktorként bizony már jól ismeri a a felvidékiek büszkeségét, és több nagy teljesítményű túra és sportautóval is rótta már itt a köröket, hivatalosan, vagy privát teszteken. Korábban a WTCC mezőnye és a Blancpain GT is ellátogatott ide, utóbbi a kamionos mezőnnyel együtt érkezik majd augusztus végén a Hungaroringre.

Talán a nyár legforróbb hónapjában folytatódott a hazai Rally Bajnokság, ahol az LP Winner Motorsport egysége a Lovász Pál - Kürti Tamás páros egy hosszabb teszttel készült, amin nagyon sokat foglalkoztak a futómű beállításával.

Legfrissebb cikkek