Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A hétvégi veszprémi versenyen a Garmin Racing Team párosait és a mezőny összes tagját nehezen érintette az első nap lezúduló eső mennyiség. A másnapi tisztább körülmények között sem lett könnyebb a Domonkos-Horváth, Gyarmati-Kocsis duóknak. A technikai problémák és a szabály értelmezési kérdések nem könnyítettek a meglehetősen magas pára tartalmú futamon a párosok dolgát.

Domonkos László: - Jól éreztük magunkat, úgy érzem jól sikerült a pályabejárás is, már amennyire az 60 km/h-s sebességgel jól sikerülhet, szerencsére minden gyorson mentünk már a múltban valamikor, ez azért sokat segített.

- Szombaton a két hosszú szakasz előtt megérkezett a nem várt égi áldás a kis lőtérre, ömlött az eső, amikor rajtoltunk és annyira bepárásodott az autó minden igyekezetünk ellenére a gyors elején, hogy alig láttam valamit. Másodszorra már javultak a viszonyok, így szerintem elég harcosan kezdtük a szakaszt. Voltak meredek kanyarvételek, amelyeket meg is beszéltünk a következő egyenesben, hogy azért ez egy kicsit erős volt, valamint a gyors vége felé túlcsúsztam egy helyen, ami annak volt köszönhető, hogy nem figyeltem eléggé a navigátoromra. A 6. helyen zártuk a szombati napot, ami nem volt túl jó, de 2. helyig mindenki elérhető távolságban volt.

- Másnap sajnos az első szakasz etap lett, a következő két gyorson ORC 2. időket autóztunk, Arielék és Hevesi Pistáék kiválása után a 3. helyen találtuk magunkat.

- A 2. hely még nem tűnt elérhetetlennek, de a cooler hűtés meghibásodása és egy lassú defekt, rögtön a kislődi szakaszon megpecsételte a sorsunkat. A 3. helyen végeztünk egy tipikus bármi megtörténhet bárkivel Veszprém Rallye-n, amivel a bajnokság 2. helyén állunk jelenleg.


Gyarmati Ariel: - Nagyon vártuk már a veszprémi futamot, mivel ezeket a pályákat nagyon szeretjük. Fantasztikus rajtuk versenyezni és ezt általában az eredményeink is mutatták, hogy mennyire kedveljük a murvás versenyeket. Valamint az idén elég sok kiesésünk volt és egyedül a szombathelyi murván értünk célba, így ettől a hétvégétől nagyon sokat vártunk.

- Az első gyorsasági előtt óriási felhőszakadás volt, amely az egész mezőnyt megtréfálta. A száraz időre való beállításokkal és gumikkal vágtunk neki a szakadó esőnek. Óriási tócsák voltak a pályán és nagyon fel volt sarasodva. Mindemellett nagyon meleg volt és párásodott az autó. Így a párátlanítót teljes fokozaton kellett használnunk. Mivel az autó sem viselte jól ezeket a körülményeket és melegedett, ezért az ALS-t folyamatosan kapcsolgatnom kellett nehogy felforrjon a motor.

- A második körre elállt az eső és sokat száradt a pálya, akkor már majdnem jól tudtunk menni, viszont az autó melegedési problémánk nem oldódott meg, így azt a szakaszt ALS nélkül kellett teljesítenünk. Ennek ellenére azt már kezdtük élvezni. A vasárnapi napot ennek fényében még jobban vártuk. Az eső gyorsasági szakaszt azonban kivették etapnak, a második szakasz felénél pedig teljesen elerőtlenedett az autó, elment az olajnyomás, így alapjáraton kigurultunk a gyorsaságiról, és kénytelenek voltuk feladni a küzdelmet ismét.

- Úgy tűnik az előzetes jelek alapján, hogy a motor megúszta, de a turbó tönkrement az autón. Megnézzük még alaposabban, hogy mi szenvedett még károsodást és mi okozhatta a szokatlanul nagy melegedést.

- Nagyon el vagyunk keseredve, hogy ismét nullás versenyen vagyunk túl. Illetve volt egy kisebb zűrzavar is a verseny körül, amelyet nehezen tudunk értelmezni. Elég sokan sajnos olyan üzemanyaggal versenyeztek, amelyet nem lenne szabad használni. Ettől jóval kisebb hőfokon dolgozik a motor és több erő is van benne. A technikai bizottság pedig képtelen arra, hogy ezt a szabályozási formát betartassa mindenkivel, és a szabálytalanságot ellenőrizze, valamint a szükséges lépéseket meghozza. Ez a második dolog, amely nagyon rosszul érintett minket a kiesés ténye mellett. Főleg annak tudatában, hogy az évben egyedül minket ellenőriztek ezzel kapcsolatban egy alkalommal, arról pedig a mai napig nem érkezett hivatalos értesítés, hogy szabályos vagy szabálytalan volt-e. Elég bagatell és szerencsétlen kibúvót találtak az illetékesek annak megválaszolására, hogy miért nem kaptunk még azóta sem pontos eredményt.

- Pontversenyben borzasztóan rosszul állunk, így gondolkodunk, hogy hogyan legyen tovább. Állítólag lesz egy Budapest Rallye, meglátjuk, hogy ott van-e értelme elrajtolnunk.

Köszönjük Szponzorainknak: GARMIN, Récsei Busz Kft., Print-Shop, Strapa-Pack Kft., Moresimp, www.palinkaABC.hu, ibg, Lubetech, Dr. Marcus, Gulf, Send-Ex csoport, Spedimex hungary, Sziró Kft., DuPont

 


Legfrissebb cikkek