Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Az idei évben is a Mátrai Hegyiverseny résztvevőinek táborát gyarapítja Strider Zoltán, aki a tavalyi évben visszatérő versenyen a kategóriájának harmadik helyét szerezte meg.

Idén Zoli hasonló eredménnyel elégedett lenne, de nem tudni pontosan, hogy kik lesznek az ellenfelei és hogyan nézz majd ki a kategóriája.

„A pályát ismerem, hétköznapokon szoktam erre motorozni és a régi parádi hegyiversenyen háromszor Trabanttal, egyszer pedig BMW-vel indultam, majd több éves pihenő után a tavaly visszatérő versenyen Mitsubishivel kategória harmadik helyen végeztem” – kezdte a beszélgetést a Gulf - Overdose Racing pilótája Strider Zoltán.

A pálya ismeretében azért a pályabejárás nem elhanyagolandó, hiszen ezen a versenyen a rally autóban nincs navigátor.

Tavaly egész hétvégén esőben kellett versenyezni és idén az első napra hasonló időre lehet majd számítani.

„Akár vizes, akár száraz aszfalton jól fogom magam érezni a pályán, csak legyen kiszámítható az időjárás. Semmiképp nem szeretnék slick gumikkal vizes pályán menni, abból a Székesfehérvár Rallye-n elég volt” – zárta a beszélgetést Zoli.

A He-Do – Autós Gyorsasági Országos Hegyi Bajnokság és Kupa FIA CEZ Hill Climb Championship szombaton és vasárnap reggel 8 órától 16 óráiig látogatható Parádsasváron.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Betonútépítő Zrt.; Absolut Hostess Kft.; Confidenza Csapágyszolgálat; Gulf; Unifilter Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Heves Cleaning Kft.; Színesfém Felvásárlás Pásztó PI-AT Metál Kft.; BM KOMP kompresszortechnika; Eftech Kft.; Max-Transport Bt.; Dynamic Út Kft.; Bolyki Terra Kft.; Euroll Hungária Kft.; Honor Trans-Sped Kft.; Tiszta Víz Üzletház; Pápai Beton Kft.; Salgó polctervező; Suták Krisztián Építési Vállalkozó; Balassa Security Kft., Mipa Hungária Kft., NoGlu Cukrászda, L&L Trans Kft., Stravia Kft.


Legfrissebb cikkek