Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Jól sikerült Diósgyőr Rally-n van túl a PSZA Motorsport csapata, nagyon sok serleggel tértek haza az északi régióból.

„Nagy csapattal érkeztünk Diósgyőrbe, hiszen 13 páros indult a csapatunkból, amiből öt megtalálható volt a sátrunk alatt, továbbá volt egy debütáló versenyzőnk is, Prigyeni Péter, aki nagyon jól szerepelt a P13-as kategóriában. Tiszák egy útépítésű autóval ment, ami futó percre lett kész, de nagyon jól vizsgázott, hiszen hiba nélkül teljesítette a versenyt. Ha már egyből az ORC mezőnyébe vágtunk bele, akkor Helembai Zsoltot is meg kell említenünk. Nagy meccsben volt Bodogán Ferivel az első helyért, de sajnos Zsolti a második napon elmért egy kanyart és kiszállt a küzdelemből. Nagyon sajnáljuk a dolgot, hiszen a veszprémi futam után az autó hibátlanul működött. P12-ben Szőnyi András ment, aki magabiztosan vezetett végig, ám az utolsó körben a karburátor hibája miatt szintén kiállni kényszerült. A Ladás fiúk mellett ott volt még Petróczy Péter és Tóth Barnabás is, akik sikeresen célba értek. ORB értékelésben két Peugeottal támadtunk. Berta Laciék szép versenyt futottak, sokáig versenyben voltak a győzelemért, ám csapat szinten azt a döntést hoztuk, hogy a biztos célba érkezés a fontos számunkra. Így a második helyet megtartva fontos pontokkal és épp autóval jöttünk haza. Sajnos nem mondható ez el Zagyva Dorkáról, aki az első gyorsasági szakaszon az egyik kanyarban túlcsúszott és nekiment egy fának, ahol az autó nagyon megsérült. A szervizes fiúk másnapra újraépítették az autót, így szuperrally segítségével újra neki vághattak a futamnak, ám három szakasz után a balesetből fakadó műszaki hiba miatt ki kellett álljanak. Nagyon sajnáljuk a történteket, reméljük legközelebb Dorka is ott lesz a pontszerzők között. ORB2-ben Furák Ádi és Endrődi Laci rajtoltak, de ők sem láthatták meg a DVTK stadion mellett felállított célkaput. Ádám egy vezetői hiba miatt az elsőn, Laci egy váltóhiba miatt a hatodik szakaszon búcsúzott. ORB3-ban Kosztolányi László és Faragó István is célba ért, ám a díjátadó ceremóniájuk elmaradt, hiszen ezzel egy időben érkezett a vihar is Diósgyőrbe. Historicban Szombathelyi Péter és Zsolna József mentek és mindketten dobogón ünnepelhettek. Azt gondolom javarészt jól sikerült a Diósgyőr Rally, ami nehéz verseny volt, sok fejtörést okozott az időjárás, de a gyorsasági szakaszok sem voltak egyszerűek. A szerviz csapat ismét nagyon kitett magárért és újra komoly munkát végzett, hiszen ezt az 5+1 autót szervizelni nem volt kis feladat. A viharok miatt minden nap volt szervizépítés és bontás is plusz feladatként. A folytatásban a PSZA Motorsport csapata gőzerővel a Mecsek Rallye-ra készül” – árulta el gondolatait Szabó Árpád.

Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Wood Day Kertészeti Kft., Pitek-Lösung Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., Millers Oils Hungary, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft., BPracing.hu, Ten-Line Kft., Better and Better Bt.

Legfrissebb cikkek