Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A hétvégén folytatónak a rally bajnokságok, jön a második felvonás, ezúttal Diósgyőr ad otthont az aszfaltos futamnak. Idén ez lesz az első alaklom, hogy az összes mezőny egy helyszínen versenyez.

„13 páros nevezését adta le a PSZA Motorsport Egyesület a hétvégi rally bajnokira, ahol idén először ott lesz az összes mezőny. Ez a szám elsőre hihetetlennek hangzik, de amennyire jó, annyira komplikált is, hiszen hat versenyző lesz a sátrunk alatt” – árulta el gondolatait Szabó Árpád csapatkoordinátor, majd hozzátette. „Első körben klasszikus miskolci pályákról beszélhetünk, tavaly év végén is volt itt verseny hasonló kondíciókkal. A pályák nagyon kemények, a környék mindig okoz meglepetéseket ezért izgalommal várjuk a hétvégét. A Peugeotos alakulataink a megszokottak, Berta László és Zagyva Dorka támad majd a minél jobb helyezésért. A veszprémi sebeket begyógyítottuk és újból teljes erővel vágnak neki a bajnokságnak. Reménykedünk a jó szereplésben és hogy minél több ponttal térhetünk haza. Mellettük Zsigulik tömkelege lesz megtalálható nálunk. Helembai Zsolti is hasonló elánnal tér vissza, nála is begyógyult a veszprémi rosszkedv és szeretne minél szebb eredménnyel hazatérni. Az autója maximálisan felkészítve várja a rajtot. P13-ban új versenyző debütál a csapatunkban, Prigyeni „Tiszák” Péter Ladájában is Honda motor dübörög, ami futópercre készült el, így a Diósgyőr Rally lesz az első éles bevetése. Az ORB2-es mezőnyből Baksai Laci autója, illetve a Historic mezőnyéből Szombathelyi Peti Ladája lesz még megtalálható a sátrunk alatt. Nehéz hétvégére számítunk, sajnos az időjárás sem kecsegtet túl jóval, de reméljük, hogy inkább száraz idővel egyeznénk ki. Ezek a pályák amúgy is csúszósabbak és még ráadásként a rendező egy újfajta lassítót talált ki, amin szerintem még senki nem ment át úgy igazán versenytempóban. Így összegezve a végére ezek a párosok indulnak a PSZA Motorsport egyesület színeiben, ORB-ben Berta László – Császár László, Zagyva Dorka – Spitzer Gábor, ORC-ben Petróczy Péter – Nagy Ádám, Helembai Zsolt – Mózes Máté, Tóth Barnabás – Brenner Ádám, Szőnyi András – Vajnai Dániel, Prigyeni Péter – Szekeres Szabolcs, ORB2-ben Furák Ádám – Kána Tamás, Endrődi László – Nagy János, ORB3-ban Kosztolányi László – Horváth Szimonetta, Faragó István – Csőke Attila és végül a Historicban Szombathelyi Péter – Heffner Gergő, Zsolna József – Zsolna Mercédesz. Minden párosunknak sikeres futamot kívánunk!”

Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Wood Day Kertészeti Kft., Pitek-Lösung Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., Millers Oils Hungary, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft., BPracing.hu, Ten-Line Kft., Better and Better Bt.

Legfrissebb cikkek