Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A bajnoki első hely tovább erősítésének céljából érkezett Zeleznikibe Gyarmati Ariel és Kocsis György. A siófoki páros hétvégi Mitropa Kupa-beli szereplése azonban nem tartott sokáig: már rögtön az első nap elején keresztülhúzta számításaikat a technika. Pedig nagy reményeket fűztek a futamhoz...

Gyarmati Ariel, Kocsis György: Péntek reggel érkeztünk meg Zeleznikibe, ahol rögtön be is jelentkeztünk az adminisztratív átvételre, majd rögtön folytattuk is a napi programot a pályák feldolgozásával. Nem sok időt hagytak a szervezők a bejárásra – habár 4x lehetett volna menni mindegyik szakaszon, nekünk ez csak az egyiken sikerült, a többin három alkalommal tudtunk végig menni, és kicsit kapkodni kellett. Ennek ellenére egész jó itinert raktunk össze, és még fejben is megmaradtak nagyjából a pályák. Azt tudni kell, hogy ezen a környéken már sokkal nagyobb hegyek vannak, mint például Velenjében, ezáltal a kanyarok száma is megnőtt és az utak is sokkal keskenyebbek voltak. Mi úgy fogalmaznánk, hogy egyes helyeken még biciklivel is tolatni kellene, hogy egy-egy kanyart bevegyünk, annyira hihetetlen éles visszafordítókkal tűzdeltek a szakaszok arrafelé. De pont ez adta az egész pikantériáját, ezért vártuk annyira a versenyt, hogy végre olyan típusú gyorsokon mehessünk, mint eddig még soha. A gumitaktika most nem okozott fejtörést, egyértelmű volt, hogy egész hétvégén száraz idő várható, így csak a menetelésre akartunk koncentrálni.

Szombat délután kezdődött az éles verseny, de sajnos nem jutottunk sokáig. Az első gyorsasági szakaszon a technika és a szerencse elpártolt mellőlünk. Egy jobb visszafordító előtti visszaváltásnál második fokozatba húztam a váltót és onnantól meg is szűnt a hajtás. A helyi szurkolók segítségével félre tudtunk állni a keskeny útszakaszon és vártuk a csapatot, hogy értünk jöjjenek. Lett volna lehetőségünk szuperrallyzni a szabályok értelmében, ám egy olyan alkatrész hibásodott meg a Mitsubishiben, amit nem volt lehetőségünk ott a helyszínen cserélni. Pedig annyira hiányzott már a versenyzés, hogy szívünk szerint a 20 perces büntetés ellenére is folytattuk volna másnap a futamot, már csak azért is, hogy menjünk, összemérjük magunkat a többiekkel, illetve tapasztalatot gyűjtsünk, amennyiben jövőre újra itt indulnánk. Most azonban vérző szívvel, de fel kellett adnunk ezt a megmérettetést.

Ha minden igaz, a bajnoki pontversenyt még így is vezetjük, így bízunk benne, hogy a következő, szeptemberi Nova Gorica Rallyn ugyancsak rajthoz tudunk majd állni a bajnoki pontok reményében. Rajtunk és az autón nem fog múlni, reméljük, hogy a járványhelyzet sem fog ebbe – újra – beleszólni. Szeretnénk azért majd augusztusban is autózni valahol, meglátjuk, milyen lehetőségek közül választhatunk majd.

Legfrissebb cikkek