Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A pole-ból induló Stefano Comini nyerte a TCR International Series Spa Francorchamps-i első futamát. A svájci pilóta mellé Benjamin Lessennes, valamint Tassi Attila állhatott fel a dobogóra.

A M1RA fiatal kiválósága, Tassi Attila remekül kapta el a rajtot Belgiumban. A 17 esztendős pilóta a hatodik helyről vágott neki a 9 körös futamnak, azonban sikerült öt helyet javítania, és elsőként tudott elfordulni a La Source-ban. Mat’o Homola és Maxime Potty lökdösődéséből előbbi pilóta jött ki rosszabbul, ugyanis megsérült az Opel Astrájának a jobb első felfüggesztése, így kénytelen volt kiállni a boxba. Tassi Attilát folyamatosan nyomás alatta tartotta az Audis Comini, azonban a svájcinak a visszapillantó-tükröt is figyelnie kellett, ugyanis a hazai közönség előtt szereplő Benjamin Lessennes is szeretett volna az élre állni. Stefano Comini a második körben elment Tassi Attila mellett, egy körrel később pedig Lessennes is megelőzte a M1RA-s versenyzőt. Ficza Ferenc Gianni Morbidellivel csatázott a 11. pozícióért, míg a 4. helyért Frédéric Vervisch, Jean-Karl Vernay valamint a WTCC 2012-es bajnoka, Robb Huff harcolt. Vernay végül megszerezte a 4. pozíciót és sikerült utolérnie Tassi Attilát is, azonban a M1RA fiatal tehetsége sikeresen kivédekezte a Volkswagenes támadásait. A futamot végül az Audis Stefano Comini nyerte meg, Benjamin Lessennes és Tassi Attila előtt. Ficza Ferenc az utolsó métereken kapott defektet. A Zengő Motorsport pilótája a 13. pozícióban zárta a Spa-i első futamot.

A verseny végeredménye:
1. Stefano Comini (Audi RS 3 LMS)   9 kör
2. Benjamin Lessennes (Honda Civic Type-R TCR)   +3.547
3. Tassi Attila (Honda Civic Type-R TCR)   +8.343
4. Jean-Karl Vernay (Volkswagen Golf GTi)   +8.764
5. Frédéric Vervisch (Audi RS 3 LMS)   +9.063
6. Robert Huff (Volkswagen Golf GTi)   +9.325
7. Edouard Mondron (Volkswagen Golf GTi)   +9.619
8. Tom Coronel (Honda Civic Type-R TCR)   +10.550
9. Pepe Oriola (SEAT Léon)   +11.790
10. Pierre-Yves Corthals (Opel Astra TCR)   +12.075

A bajnokság jelenlegi állása:
1. Jean-Karl Vernay   66 pont
2. Stefano Comini   51
3. Dusan Borkovic   51
4. Tassi Attila   51
5. Roberto Colciago   50
6. Pepe Oriola   47
7. Davit Kajaia   39
8. Hugo Valente   38
9. James Nash   34
10. Ficza Ferenc   29

1. Lukoil Craft-Bamboo Racing   105
2. M1RA   103
3. GE-Force   90

A második futamot holnap délelőtt, 11:35-től rendezik meg.

 


Legfrissebb cikkek