Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A TCR International Series bahreini fordulójának szombati futamán olasz siker született. Roberto Colciago megszerezte a M1RA első győzelmét. Ficza Ferenc a 11. lett a SEAT-tal, míg a M1RA magyar pilótája, Tassi Attila a 9. helyen ért célba. A vasárnapi versenyen a fordított rajtrácsnak köszönhetően Ficza Ferenc indulhatott a pole-ból, míg Tassi Attila a harmadik pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását.

Tassi Attila remekül kapta el a rajtot, mivel Ficza Ferencet valamint a második helyről induló Dusan Borkovicot is meg tudta előzni. Ezt követően Tassi visszacsúszott a középmezőnybe, miután Borkovic és Jean-Karl Vernay is meglökte a Hondáját. Dusan Borkovic átvette a vezetést az Alfa Romeo Giuliettával, és folyamatosan növelni tudta a távolságot az őt üldözőkkel szemben. Ficza Ferenc és James Nash az ezüstérmes pozícióért csatázott, azonban a magyar pilóta kicsúszott és több pozíciót is veszített. A harmadik körben Borkovic megfutotta a verseny leggyorsabb körét, és már több mint 5 másodperccel vezetett a SEAT-os James Nash előtt. A negyedik körben Ficza áthámozta magát Davit Kajaian, majd Tassi Attilán is, és ezzel feljött a hatodik helyre. Kajaia folyamatosan nyomás alatt tartotta Tassit, azonban a grúz pilótának a visszapillantó-tükröt is nézni kellett, ugyanis Pepe Oriola egyre közelebb került hozzá. Kajaiainak sikerült megelőznie Tassi Attilát, ráadásul Oriola is el tudott menni a fehér-kék Honda mellett. Kajaia Alfája az utolsó körben megállt, így Tassi Attila egy hellyel előrébb került. Dusan Borkovic végül megnyerte a bahreini második futamot, azonban a versenyfelügyelők vizsgálják, mivel az első körben négy kerékkel elhagyta a pályát. A szerb mögött James Nash lett a második, míg Hugo Valente a harmadik helyre kormányozta be a SEAT Léon-ját. Roberto Colciago az ötödik pozícióban ért célba a M1RA-s Hondával, megelőzve Ficza Ferencet. Tassi Attila nyolcadikként fejezte be a viadalt.    

170416 tcr n2
fotók: tcr-series.com

A második verseny végeredménye:
1. Dusan Borkovic (Alfa Romeo Giulietta)   20:20.221
2. James Nash (SEAT Léon)   +4.154
3. Hugo Valente (SEAT Léon)   +4.861
4. Jean-Karl Vernay (Volkswagen Golf GTi)   +5.391
5. Roberto Colciago (Honda Civic Type-R)   +5.690
6. Ficza Ferenc (SEAT Léon)   +9.161
7. Pepe Oriola (SEAT Léon)   +14.967
8. Tassi Attila (Honda Civic Type-R)   +15.154
9. Stefano Comini (Audi RS 3 LMS)   +15.261
10. Gianni Morbidelli (Volkswagen Golf GTi)   +16.525

A bajnokság állása:
1. Jean-Karl Vernay   52 pont
2. Dusan Borkovic   51
3. Roberto Colciago   50
4. Pepe Oriola   45
5. Davit Kajaia   39
6. Hugo Valente   38
7. Tassi Attila   36
8. James Nash   34
9. Ficza Ferenc   29
10. Stefano Comini   21

A bajnokság május 5-6. között Belgiumban, a legendás Spa-Fancorchamps versenypályán folytatódik.

 


Legfrissebb cikkek