Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A Motorsport Világtanács (WMSC) mai bécsi ülésén bejelentették a túraautó-világbajnokság 2017-es tervezett naptárát. A versenyhelyszínek mellett az új pontrendszerről is szó esett a megbeszélésen.

A WTCC 2017-es szezonja április 9-én startol el Marrakesh-ben. Marokkó után Monzában folytatódik a bajnokság. Az olaszországi versenypálya 2005 és 2013 között már vendégül látta a sorozatot, és a legutóbbi alkalommal Yvan Muller dominált mindkét futamon az RML csapat Chevrolet Cruze-zával. A naptár harmadik versenyhelyszíne a Hungaroring lesz. A mogyoródi aszfaltcsíkon május 13-14. között láthatjuk majd Michelisz Norbiékat. Ezt követően a legendás Nordschleifén, majd a portugáliai Vila Real-ban csapnak össze a pilóták. Augusztusban Argentínában, ősszel pedig a távol-keleten állnak rajthoz a versenyzők. Makaó 2014 után ismét bekerült a naptárba, a szezon pedig az idei évhez hasonlóan Katarban ér véget.
Szlovákia, Oroszország és Franciaország is kikerült a kalendáriumból; utóbbi két helyszín kihúzása minden bizonnyal a Lada és a Citroen távázásával van összefüggésben.

161130 wtcc n2

A 2017-es FIA Túraautó-Világbajnokság tervezett naptára:
1. Április 8-9. - Marrakesh, Marokkó
2. Április 29-30. – Monza, Olaszország
3. Május 13-14. – Hungaroring, Magyarország
4. Május 26-27. – Nordschleife, Németország  
5. Június 24-25. – Vila Real, Portugália
6. Augusztus 5-6. Termas De Rio Hondo, Argentína
7. Október 14-15. – Sanghaj, Kína
8. Október 28-29. – Motegi, Japán
9. November 18-19. – Makaó, Kína
10. December 1. – Losail, Katar

A WMSC az új pontozási rendszert is nyilvánosságra hozta, amely szerint a főversenyeken több pontot lehet majd gyűjteni, mint a nyitófutamokon. A nyitóversenyen továbbra is 25, 18, 15, 12, 10, 8, 6, 4, 2, 1 pontot érnek a helyezések, míg a főfutamon ezentúl 30 egység jár a győztesnek, majd 23, 19, 16, 13, 10, 7, 4, 2, 1 pontot kapnak a top10-ben végzett pilóták.
Az új pontozási rendszer mellett a rallycrossban is jól ismert „Joker kör” bevezetéséről is tárgyaltak. A tervek szerint csak az utcai pályákon alkalmaznák ezt az újítást, de előtte az FIA-nak is rá kell bólintania erre a szabályra.

A Hungaroring 2017-ben nem csak a túraautó világbajnokság mezőnyét látja majd vendégül, hanem a TCR International Series-t is, amely július 2-án érkezik meg Magyarországra.


Legfrissebb cikkek