Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Az ASO bejelentette, hogy 2021-ben is Szaúd-Arábiában zajlik majd a Dakar Rally, de teljesen új útvonalat jelölnek majd ki a szervezők.

A Dakar Rally tavaly költözött át Dél-Amerikából a Közel-Keletre. 2020-ban Szaúd-Arábia látta vendégül a világ leghíresebb tereprally viadalának mezőnyt, de a szervezők úgy tervezték, hogy 2021-ben a szomszédos országokat, Jordániát és Egyiptomot is érint majd az esemény útvonala. Mivel a koronavírus-járvány miatt várhatóan az elkövetkező hónapokban is korlátozva lesz az utazás, az ASO bejelentette, hogy jövőre is kizárólag Szaúd-Arábiában rendezik meg a Dakar Rallyt.

„Eredetileg úgy terveztük, hogy két, vagy három országot is érint majd a 2021-es Dakar Rally, azonban a COVID-19 miatt elrendelt utazási korlátozások megnehezítik a ki- és beutazást ezeken a területeken.” –árulta el az Autosport-nak David Castera, a Dakar Rally igazgatója. „Nem volt más lehetőségünk, mint hogy a Dakart teljes egészében Szaúd-Arábiában rendezzük meg 2021-ben is. Jelenleg korlátozva vannak az utazások, de a jövőben szeretnénk megvalósítani a terveinket, és több országba is elvinnénk a Dakart. Szerencsére Szaúd-Arábiában nagyon sok lehetőség van új útvonalak kijelölésére, így jövőre szinte 100 %-ban új szakaszok várnak a pilótákra. Az idei versenyből csupán 50-80 kilométer marad, amit a 2021-es Dakar is érint majd. Úgy gondolom, hogy nagyon izgalmas lesz a 43. Dakar Rally.”

Az ASO további részleteket is elárult a jövő évi Dakarról. A verseny január 3-án Dzsiddábó (Jedda) rajtol el, és itt lesz a befutó is január 15-én. Összesen tizenegy szakaszt és egy prológot kell majd teljesíteniük a pilótáknak, a pihenőnapot pedig január 9-én tartják meg Ha’il-ban. Az esemény pontos útvonalát majd novemberben hozzák nyilvánosságra.

Legfrissebb cikkek