Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Pénteken három szakasszal elrajtol a Közép-Európai Zóna Bajnokság negyedik, és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság idei második futama, a Riverside Baja. A verseny érdekessége, hogy ezúttal a Rallye Rádió segítségével élőben az is követheti az eseményeket, aki valamilyen okból nem tud a helyszínre kilátogatni, ugyanakkor a 2015-ös viadal két magyar győztese, az autós Fazekas Károly és a quados Somfai Mátyás idén közös csapatot alkotva tör győzelemre.

A Terep Rallye versenynaptárába 2014-ben került be először – akkor szintén a hazai bajnokság második futamaként – a Riverside Baja. Sajnos igencsak emlékezetesre sikeredett a három évvel ezelőtti beledi debütálás, ugyanis a rendkívül heves, már-már trópusi esőzések miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy a versenyzők biztonsága érdekében törlik az utolsó szakaszt. Két évvel ezelőtt sporttörténelmi viadalra került sort, ugyanis a május 15-17 között megrendezett versennyel mutatkozott be Ausztriában a szakág – az ausztriai Reichnitz és Sárvár volt a verseny központja –, így először fordult elő az, hogy egy napon két országban is száguldjanak a versenyzők. Tavaly kimaradt a versenynaptárból a viadal, ám idén ismét megrendezik, és a harmadik Riverside Baja központja ezúttal Szombathely lesz, és majd egy napon keresztül ugyanazokon a pályákon száguldoznak a résztvevők, mint a Magyar Rallye Bajnokság harmadik állomásának, az Iseum Rallye-nak a versenyzői.

A kétnapos versenyen péntek délutántól szombat estig élvezhetik a legjobb hazai és a magyar bajnokságban induló külföldi terep-rallye versenyzők küzdelmeit. A Riverside Baja össztávja 730,2 kilométer, míg pénteken három, addig szombaton 7 szakasz vár a rajthoz állókra. Az ünnepélyes és látványosnak ígérkező rajtceremóniára péntek este hétkor kerül majd sor az Iseum Savariense előtt (Szombathely, II. Rákóczi F. u. 6-8.).

Az előzetes nevezési lista szerint népes mezőnyre lehet számítani: 16 autó – ebből kettő előfutó –, nyolc motoros és három quados áll rajthoz, ebből 11 egység érkezett külföldről (Lengyelországból, Csehországból és Szlovákiából. Az idei Riverside Baja érdekességei közé tartozik, hogy a Dakart és a Szaharát is megjárt quados, Somfai Mátyás ezúttal navigátorként próbálja ki magát, mégpedig Fazekas Károly mellett, vagyis a két évvel ezelőtti viadal két magyar győztese ezúttal egymás oldalán próbál szerencsét. Ezúttal öt hölgy megméretteti magát: hárman navigátorként – Szaniszló Anna, Magdalena Duhanik-Persson és Szőke Nikolett –, Kapitány Dóra sofőrként, míg Sandra Ulrichova quadosként lesz ott a rajtceremónián.

„Kifejezetten büszke vagyok arra, hogy ennyi hölgy lesz ott az indulók között, akik ugyanúgy győzni szeretnének, mint férfi vetélytársaik. Valamennyien rutinos versenyzők, és Szaniszló Annán kívül mindannyian indultak már ezen a versenyen” – árulta el Garamvölgyi Zoltán, a Riverside Baja magyar rendezője.

Jó hír a sportág szerelmeseinek, hogy ezúttal élő rádiós közvetítés segítségével is nyomon követhetik a viadal alakulását, ugyanis a Rallye Rádió a 106.5 MHz frekvencián a Riverside Baja szinte minden pillanatáról beszámol.

„Őszintén örülök annak, hogy élőben közvetíthetjük a Riverside Baját. A verseny egész területét lefedjük, és pénteken délben indul majd az adás, melyet az interneten is lehet majd követni. Képes közvetítés is lesz szombaton a Rallye Katlanból. Riportereink a szakaszok rajtjánál és a céljánál is ott lesznek, hogy azonnal a legfrissebb információkkal szolgáljanak, illetve megszólaltassák a versenyzőket” – árulta el Képes Tamás, a Rallye Rádió vezetője.


Legfrissebb cikkek