Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A Hyundai Motorsport március végén Franciaországban már kipróbálta az új generációs i20 R5-ös versenyautóját, most pedig Olaszországban teszteltek három napon keresztül.

A teszten Kevin Abbring vezette az i20-ast, és több mint 900 kilométert tett meg vele a Torinótól délre kanyargó aszfaltos utakon. Az alzenaui alakulat tervei szerint az új Hyundai i20 R5 a nyáron már elérhető lesz az ügyfeleik számára is.

„A három nap alatt több mint 900 kilométert tettünk meg az autóval, ami nagyon jól mutatja azt, hogy milyen jól haladunk az új generációs i20 R5 fejlesztésével.” –nyilatkozta Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport ügyfél sportprogramjának vezetője. „Az is látszik, hogy az autó mennyire megbízható, és hogy minden megvan benne, ami az ügyfeleinknek szükséges ahhoz, hogy sikeresek legyenek a versenyeken.”

160428 hyundai n2

A Hyundai a mostani teszt során leginkább a sebességváltóra fókuszált, mivel kipróbálták az aszfaltos versenyekre szánt új ötsebességes szekvenciális váltót.

„Az autót, amelyet arra terveztünk, hogy világszerte versenyezzenek vele, fontos, hogy különböző körülmények között is megvizsgáljuk. Miután Franciaországban murván és gyors aszfaltos szakaszokon már kipróbáltuk a kocsit, most Olaszországban folytattuk, ahol teljesen más pályák vártak minket. Ez remek lehetőség volt a fékrendszer tesztelésére, és hogy tovább dolgozzunk a sebességváltón.”

A Hyundai májusban tovább folytatja a tesztet Olaszországban, azonban akkor már murvás körülmények között is kipróbálják az i20 R5-öt.

„Van egy menetrendünk, amelyben több teszt is szerepel az autó nyári homologizációja valamint bemutatása előtt.” –tette hozzá Adamo.


További híreink a rally világából