Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Három vb-menő pilóta, Andreas Mikkelsen, Mads Østberg, és Emil Lindholm is elindul a közel-keleti rallybajnokság (FIA MERC) következő futamán, a 48. Qatar International Rallyn.

A jövő hétvégi katari versenyre igen izgalmas mezőny gyűlik össze, ugyanis a helyi pilóták mellett ott lesz a WRC2 legutóbbi három bajnok is. - Østberg 2020-ban, Mikkelsen 2021-ben, Lindholm pedig tavaly nyerte meg a WRC2 bajnokságot.
Mindhárom pilóta Škoda Fabia Rally2 evo-val fog szerepelni, amelyeket a Sports Racing Technologies készít fel a futamra.
Mikkelsen és Lindholm először áll rajthoz Katarban, azonban Østbergnek már van tapasztalata ezekről a szakaszokról, ugyanis tavaly már láthattuk itt versenyezni. Akkor hatalmas csatát vívott Nasser Al-Attiyahhal a győzelemért, de végül technikai hiba miatt nem ért célba.

„Örömmel jelentjük be, hogy egy fantasztikus mezőny lesz a Qatar International Rallyn.” -mondta Amro Al-Hamad, a Katari Motorsport Szövetség (QMMF) ügyvezető igazgatója. „Ez a harmadik év, hogy a WRC-ből ismert versenyzők is rajthoz állnak ezen az eseményen, ráadásul most rekordszámú, kilenc Rally2-es autó lesz a mezőnyben. A három WRC2-bajnok mellett természetesen rajthoz áll az ötszörös Dakar-győztes Nasser Al Attiyah is.”

Fotó: QMMF

Friss nemzetközi rally hírek