Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Ifj. Érdi Tibor idén visszatér az ERC2-be, ahol 2017-ben és 2018-ban is bajnok tudott lenni. Első versenye a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Rally Liepāja lesz.

Érdi tavaly az ERC1-ben szerepelt a Skoda Fabia R5-tel, azonban idén visszaül a Mitsubishi Lancer Evo X volánja mögé, hogy harcba szálljon a harmadik bajnoki trófeáért.

„A Rally Liepāja mindig is a kedvenc versenyem volt, és ez lesz az első alkalom, amikor a saját Evo X-esemmel fogok rajthoz állni ezen az eseményen.” –kezdte az ERC2 kétszeres bajnoka. „Az elmúlt években bérelt autóval mentünk ezeken a pályákon, kivéve a tavalyi szezont, amikor a Skoda Fabia R5-tel indultunk. Most, hogy saját kocsival fogok itt versenyezni, úgy érzem, mintha az egyik álmom válna valóra.”

Érdi 2016-ban az ERC2 hatodik helyét szerezte meg Lettországban, a következő évben pedig a kategória második helyén teljesítette a távot, és ezzel megszerezte az ERC2 bajnoki címet. 2018-ban egy Skoda Fabia R5-tel vágott neki a futamnak, és akkor a tizenegyedikek lettek az összetettben.

„Az egész csapat keményen dolgozott az idei első ERC versenyünk előtt. Részt vettünk néhány hazai rallyn, ahol kiderült, hogy a motornak nincs meg a kellő teljesítménye, így kicseréltük az erőforrást a Rally Liepāja-ra, ahol az igazi küzdelmek kezdődnek.” –tette hozzá pilóta.

További nemzetközi rally hírek