Pin It

Jourdan Serderidis 2017-ben megnyerte a WRC Trophy-t, idén pedig egy Ford Fiesta WRC-vel áll rajthoz a rally világbajnokság két futamán.

Jourdan Serderidis tavaly egy Citroen DS3 WRC-vel versenyzett a WRC Trophy-ban, ahol három futamgyőzelmet is szerzett. Az 54 éves görög pilóta idén kategóriát váltott, és a Német- valamint az Ausztrál Rallyn is egy új generációs Ford Fiesta WRC-vel indul.

„Örülök, hogy az M-Sport-tal térhetek vissza, és hogy beülhetek a legújabb Ford Fiesta WRC-be. Ez a legjobb kocsi, amivel mostanság versenyezhetek.” –kezdte Serderidis. „Mindent el fogok követni, hogy a lehető legtöbbet kihozzam ebből a lehetőségből. Remélem, hogy Németországban beférek majd a TOP 15-be, míg Ausztráliában az első tízbe szeretnék végezni.”

Az M-Sport első embere, Malcolm Wilson üdvözölte Serderidist és navigátorát, Frédéric Miclotte-t a csapatban, és kijelentette, hogy mindenben segíteni fogják őket, hogy elérjék a céljukat.

„Jourdan ugyanolyan autóval fog versenyezni, mint az ötszörös világbajnok Sebastien Ogier, emellett pedig ugyanazok az eszközök és információk is a rendelkezésére fognak állni, mint a többi pilótánknak. Tudjuk, hogy milyen kemény dolgozik, és tapasztalatból sincs hiánya ezen a szinten, így nincs kétségem afelől, hogy egy jó eredményt szeretne elérni. A célunk az lesz, hogy segítsünk neki megszerezni az első WRC-s pontjait.” –árulta el Malcolm Wilson.

További híreink a rally világából