Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A D csoport és a D3-as kategória első helyét szerezte meg Wirtmann Ferenc és Barna György a Historic Országos Ralibajnokság negyedik futamán, a Baranya Kupán, amellyel megerősítették vezető pozíciójukat a D csoport bajnokságában.

A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros második versenyét teljesítette a Ford Escort Mk II-essel, amely sokat javult miskolci debütálása óta, de még így is akad rajta fejleszteni való. Szombat este pedig egy kisebb válságstáb dolgozott az autón, hogy az Opel Gaál csapatától kölcsönkapott Suzuki generátort ráfaragják a Fordra. A műtét sikerült, vasárnap reggel el tudtak rajtolni, győztek, de ennél is fontosabb volt, hogy Wirtmann szerint olyan gyönyörű az autó hangja, hogy legszívesebben egész nap azt hallgatná.

„Egy kisebb ijedséggel kezdődött a versenyünk, a prológon tönkrement az egy versenyt futott generátorunk” – mondta Wirtmann Ferenc. „Ez persze egy olyan speciális alkatrész, amit nem lehet minden autósboltban kapni. Gaál Józsinál volt egy Suzuki generátor, amit szerinte rá lehet rakni a Fordra. Az autónk gondozója, Léhi Sanyi azt mondta, hogy megoldja. Este minden historic szerelő a mi autónkon dolgozott, végül Sanyi éjszaka hívott a szállodában, hogy van egy rossz híre. Az ideg azonnal belém állt. Majd hozzátette: reggel korán kell kelned.”

140814 wirtmann n 2

„Így másnap el tudtunk rajtolni. Sok fejlesztést próbáltunk ki a versenyen. Emeltünk az autón három centit, de úgy tűnik, hogy nem eleget, mert 150-170-es tempónál a hátulja másfél métereket ugrált arrébb. A váltóval is volt egy kis gondunk, de nem is ez a lényeg. Olyan gyönyörű az autó hangja, hogy legszívesebben egész nap ezt hallgatnám. Elrajtolunk, az adrenalin már eleve a plafonon van, és akkor meghallod a hangját... Ezzel az autóval egyszerűen nem lehet lassan menni. Borzasztóan élveztük.”

„A Baranya Kupa minden évben kiemelkedő verseny a historic bajnokságban, most egy szálláson laktunk többen is, még Leitold Karcsiék – akik nem indultak – is lejöttek; este volt egy kis vetítőverseny. Nagyon jó volt a hangulat.”

BARANYA KUPA HISTORIC VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS):
1. Wirtmann Ferenc–Barna György    Ford Escort MK 2    D3/1.    44:19,0
2. Mekler László–Mekler-Mikó Edit    Alfa Romeo GT    C3/1.    46:44,2
3. Lévai Ferenc–Schweighardt Gábor    Opel Kadett Coupé    D3/2.    48:10,6
4. Gaál József–Gaál Ádám    Opel Ascona B    D3/3.    50:55,1
5. Rónay László–Csuri András    Alfa Romeo GTV    D3/4.    51:25,0
6. Lukács Zsolt–Váradi Alexandra    Skoda 110 L Rally (C1)    C3/2.    59:54,9

Wirtmann Ferenc 2014-es eredményei:
62. Rally Costa Brava (historic Eb): C3 kategória 3. helyezés, C csoport 6. helyezés
Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 1. futam: D csoport 1. helyezés
Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 2. futam: D csoport 1. helyezés
29° Sanremo Rally Storico (historic Eb): C3 kategória 2. helyezés, C csoport 6. helyezés
Historic Rallye Vltava (historic Eb): C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés
13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) aszfalt: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés
13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) murva: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 4. helyezés
Baranya Kupa Rali (historic ob): D csoport 1. helyezés

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:
2008. C korcsoport bajnok
2009. C korcsoport bajnok
2010. C korcsoport bajnok
2011. C korcsoport bajnok
2012. C korcsoport bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho


Legfrissebb cikkek