Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A Veszprém Rally mostanában mindig egy kicsit nehézkesen alakul Kazár Mikiék számára. Két éve egy defekt miatt a győzelem csúszott ki a kezükből, tavaly pedig computer hiba miatt állt meg a versenyautó még a rajt előtt.

Ehhez képest a mostani negyedik hely és a Power Stage-en szerzett plusz három pont után, akár elégedettek is lehetnének. Ráadásul a riválisok közül többen is nulláztak, így a sártengeres, vizes, néhol poros gyorsokon bezsebelt tizenhárom pont, többet is érhet, mint gondolnánk.

- Túl vagyunk rajta, és most  ez a lényeg - mondta Kazár Miki. - Nagyon izgalmas volt a verseny, mert előző nap leszakadt az ég. Ismét mi mentünk elől, nyomvonal nélkül gázoltunk át az óriási pocsolyákon. Nem tudtuk, hogy mekkora és milyen mély tócsák várnak ránk. Rengeteg problémánk volt, de ezúttal mi nem hibáztunk.  Másnap ugratók utáni felütések miatt kétszer is megállt a kormányszervónk, de szerencsére gyakran alkarozom, így bírtam a gyűrődést. Ezután viszont ezeken a részeken nagyon óvatosan mentünk át, közel sem értük el azt a sebességet, amit kellett volna. Ismét sokat tanultunk, például azt, hogy adott esetben jobban járunk, ha lassabban közlekedünk, de beérünk a célba, mintsem eredménytelenül kockáztatnánk.  A mellékelt ábra mutatja, hogy ezúttal ez a taktika volt kifizetődő.

Tavaly a bajnokság felénél három pont volt az előnye Kazár Mikiéknek, most jóval nagyobb a különbség az üldözőkkel szemben. Ebből a szempontból óriásit léptek előre Veszprémben, ahol a korábbiakhoz hasonlóan már  nem csupán az adott versenyt, hanem az éves összetettet is szem előtt tartották.

- Alaposan meg kellett dolgozni ezért az eredményért - tette hozzá Szőke Tomi. - Nyilván bíztunk a jobb helyezésben, de ezt a tizenhárom pontot is nagyon megbecsüljük. Sokat, nagyon sokat érhet még ez az eredmény. Az élmezőnyből több páros is kiesett a kilenc gyorsasági során, ami nekünk sem volt problémamentes, de távol álljon tőlünk a panaszkodás. Természetesen gratulálunk Ollé Sasáéknak, az előttünk végzett további párosoknak és valamennyi célba érkezett egységnek. Kemény, nagyon kemény futamon vagyunk túl, az eddig megszerzett 53 pontunkra pedig tovább építhetünk a bajnokság második felében.

140716 kazar n 2

Kazár Miki szerint az eddig megszerzett előnyük jelentős, de ez nem azt jelenti, hogy a hátralévő versenyeken hátra lehet dőlni.

- Ilyet soha nem tennénk, de a taktikus, ésszel történő versenyzés kerülhet előtérbe - folytatta a bajnoki címvédő. - Sok van még hátra ahhoz, hogy kényelmesek legyünk, viszont a tavalyi állapotokhoz képest jóval nagyobb különbséggel vezetünk. Veszprémmel kapcsolatban egyébként többen is azt mondták, hogy szerencsénk volt. Én nem így látom, inkább balszerencsének nevezném. Meghibásodott a kormányszervónk, eltört a féltengelyünk, hadakoztunk a gumiválasztással. Egy tökéletes gyorsaságink volt Vigántpetendnél, azt megnyertük. Nyilván a legnagyobb riválisok kiestek, ebből a szempontból jól alakult számunkra a verseny. A legfontosabb, hogy mi nem hibáztunk és tizenhárom értékes ponttal zártunk, és egy lépéssel közelebb kerültünk az álmunkhoz. :))

A 21. Veszprém Rally (nem hivatalos) végeredménye:
1. Ollé Sándor, Tóth Zsolt              (Ford Fiesta S2000) 1:10:44,9
2. Krózser Menyhért, Papp György          (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +14.1
3. Turán Frigyes, Zsíros Gábor                 (Peugeot 208 T16 R5) +29,7
4. Kazár Miklós, Szőke Tamás                  (Ford Fiesta R5) +1:36,0           
5. Trencsényi József, Verba Gábor            (Ford Fiesta R5) +1:53,6
6. Matics Mihály, Zejda Viktória     (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) +2:10,5


Legfrissebb cikkek