Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Gyulán is teljesítette elsődleges célkitűzését Korda Erik és Nyirfás Julianna az Országos Tereprali Bajnokságban, a Korda Racing párosa a szezon harmadik állomásán is valamennyi szelektív szakaszt teljesítve célba vitte a Nissan Quashqai-t.

Nem tekinthetett vérmes reményekkel a III. Gyulai Várfürdő Kupa befejező napja elé Korda Erik és Nyirfás Julianna, versenyautójuk futómű problémája miatt ugyanis már szombaton tetemes hátrányba kerültek az élmezőnnyel szemben. De a szombati kálvária után, mikor még az is kétséges volt, hogy egyáltalán folytatni tudják a versenyt, a páros számára már az is felért egy kisebb sikerrel, hogy vasárnap is odaállhattak a rajthoz. Erikék a mezőny végéről, az abszolút a 17. helyről vághattak neki a befejező nap három szelektív szakaszának, melyeket aztán nemhogy sikerrel teljesítettek, de végül óvatos autózással is csak egy hajszállal maradtak le a pontszerzésről.

„Sajnos sokkal most lettünk okosabbak, mert a prológtól eltekintve egyetlen szakaszt sem tudtunk problémamentesen teljesíteni.” – kezdte némi keserűséggel a hangjában Erik a gyulai verseny értékelését. „Az első szakaszt a tegnapihoz hasonló, rendkívül óvatos szellemben teljesítettük, a hajrára viszont úgy döntöttünk, hogy lesz ami lesz, gyorsítunk egy kicsit. A hozzánk hasonlóan futómű gondokkal küzdő Fazekas Karcsiék csúnya balesete persze a hajrában is óvatosságra intett minket, de azért egy kicsit bátrabban szaladtunk át az utolsó két a pályán. A végére egy kicsit már élveztük is hogy versenyautóban ülhetünk és egy kicsit kozmetikáztunk az eredményünkön.”
Erikék végül épphogy lecsúsztak a bajnoki pontokról, a versenyt a magyar értékelés 11. helyén zárták, ezzel pontot ugyan nem szereztek, de elsődleges idei célkitűzésüket ezúttal is teljesítették. „Az idei év számunkra az autó fejlesztéséről szól, ezért a legfontosabb, hogy a lehető legtöbb kilométert csavarjuk bele. Ebből a szempontból eddig jól állunk, hiszen idén eddig valamennyi szelektív szakaszt teljesítettük és mindhárom versenyt a célban fejeztük be. Most elsősorban küzdőszellemben fejlődtünk sokat, mert az autó mostani hibájával tisztában voltunk, a kényszer viszont úgy hozta, hogy most ilyen körülmények között kellett helyt állnunk. Szeretném megköszönni a csapatomnak, nemcsak elmúlt napok, hanem az elmúlt hetek-hónapok kemény munkáját és azt is, hogy akkor is tartották bennünk a lelket, amikor mi már kicsit feladtuk. Köszönjük a szervezőknek, hogy visszakapcsolták Gyulát a magyar bajnokság vérkeringésébe, úgy érzem idén világszínvonalú mezőny verbuválódott itt össze, ami nagyon jót tesz a bajnokságunknak. Zapinak gratulálunk a győzelméhez, Fazekas Karcsiéknak pedig azt kívánjuk, hogy mihamarabb újra egymás ellen versenyezhessünk!”

Gyulai Várfürdő Kupa végeredménye:
1. Zapletal/Marton, Hummer H3 3:12:02 mp; 2. Fekete/Tóth, Toyota Hilux +5:42 mp; 3. Roca Villa/Blanco, Schlesser +7.22 mp; 4. Hangodi, Klement Mosquito +8.11 mp;… 12. Korda/Nyirfás, Nissan Quashqai +55:50 mp

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: Hídépítő zRt., HELL Energy Magyarország Kft, TOTAL HUNGARIA Kft., Metrober Kft, Mercur Rent a Car Kft, Segway, Victoria’s Secret, Alabárdos Étterem, G-Roby, Frimedia Kft, Szerszámbróker Kft, Csomagtartoaruhaz.hu, Surgi Care, BHS Medical, Music Engine Kft, Variocommerce Kft, VitaPlus Kft, BDA Trans Kft, ML Trans Kft, Gordius Kft


Legfrissebb cikkek