Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Harmadik nekifutásra sikerült problémamentes prológot produkálnia a Korda Racing versenyezőinek az Országos Tereprali Bajnokság harmadik, gyulai futamán.

Péntek délután forró nyári hőségben vette kezdetét az idei Gyulai Várfürdő Kupa, a nemzetközi mezőny egy 4 és fél kilométeres prológgal hangolt a hétvégi versenyre. Korda Erik és Nyirfás Julianna a pályán elsőként rajtolva a harmadik legjobb időeredménnyel érkezett célba a szombati rajtsorrendről döntő szuperspeciál szakaszon, ami a kilenc korábbi abszolút magyar bajnoki futamgyőztest felsorakoztató mezőnyben mindenképp elismerésre méltó, pláne hogy mindössze 2 másodperccel maradtak el a szakasz győztes időtől.

„Idén eddig mindig rosszul indult a versenyünk. Túrkevén egy defekt, Beleden pedig műszaki hiba miatt kerültünk már a verseny előtt hátrányba, de most végre minden klappolt!” - nyilatkozta Erik a pénteki bemelegítő szakasz után. ”A pálya nem volt túl bonyolult, két jobb és három bal derékszögű kanyar közte hosszú egyenesekkel, mint egy gyorsulási verseny. Kíváncsian vártam, hogy mire leszünk képesek a gyári Toyoták és Fordok között és azt hiszem jól vizsgáztunk, hiszen két másodperce vagyunk a szakasz győztestől.” Erikék ezzel a negyedik helyet szerezték meg az első nap végén, a szkaszgyőztes Fekete-Tóth páros mögött holtverseny alakult ki a második helyen: a Fazekas/Simon és a Szalay/Bunkoczi párosok azonos idővel, egy másodperccel a Korda Racing párosa előtt érkeztek célba.  

A prológnak ezúttal is megvolt a maga külön kis tétje, hiszen az első öt helyezett ezúttal is megválaszthatta a szombati rajtpozícióját. ”Szombaton az ötödik helyről rajtolunk.” – fedte fel Erik választását. „Van benne némi kockázat, ha esetleg utolérünk valakit, akkor az belassíthat, de én jobban szeretem, ha az ellenfelek előttünk mennek és rögtön látom mi történik velük, milyen időket mennek és talán tisztább utakon is tudunk majd menni. A mezőny annyira szoros, hogy az első hét helyezett 10 másodpercen belül ért ma célba, így holnap nagyon komoly verseny elé nézünk, nem csodálkoznék ha holnap este is másodpercek döntenének a dobogós helyekről.”

Szombaton két pályán, négy szelektív szakasz kerül megrendezésre, a 60 km-es Kötegyáni és 34 km-es Sarkad-Doboz közti pályán mérkőzhet meg a mezőny a várhatóan 30 fokos hőségben.

Gyulai Várfürdő Kupa prológ eredmény:
1. Fekete/Tóth, Toyota Hilux 3:11
2. Fazekas/Simon, BMW X6 +1 mp.
3. Szalay/Bunkoczi, Opel Mokka +1 mp.
4. Korda/Nyirfás, Nissan Quashqai +2 mp.
5. Fodor/Mesterházi, Ford Ranger +3 (+22 perc időbüntetés)
6. Zapletal/Marton, Hummer H3 +5 mp…

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: Hídépítő zRt., HELL Energy Magyarország Kft, TOTAL HUNGARIA Kft., Metrober Kft, Mercur Rent a Car Kft, Segway, Victoria’s Secret, Alabárdos Étterem, G-Roby, Frimedia Kft, Szerszámbróker Kft, Csomagtartoaruhaz.hu, Surgi Care, BHS Medical, Music Engine Kft, Variocommerce Kft, VitaPlus Kft, BDA Trans Kft, ML Trans Kft, Gordius Kft

 


 

Legfrissebb cikkek