Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A historic Európa-bajnokság legfontosabb futamán áll rajthoz a hétvégén Wirtmann Ferenc és Barna György.

Az Akropolisz Rali neve már önmagában is jól cseng és biztosíték a nehéz feltételekre, ráadásul ezúttal egymás után két versenyről van szó, és mind a kettő a historic Eb-n alkalmazott legmagasabb, háromszoros szorzóval szerepel a naptárban. Az első két nap aszfaltos versenyen kell bizonyítani, majd öt óra átépítési lehetőség áll a csapatok rendelkezésére és következik egy murvás verseny. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott csapat számára további kihívást jelent, hogy még sohasem versenyeztek a Ford Escort Mk 1-essel murván. Ráadásul a bőséges pontszerzési lehetőségnek köszönhetően rekordszámú, 49 nevezője van a versenynek.

„Elég jelentős verseny lesz a bajnokság szempontjából” – mondta Wirtmann Ferenc. „A C csoportban az eddigi legtöbb, 22 nevező van. Nehéz eldönteni, hogy mi a helyes taktika. Az biztos, hogy az jár a legjobban, aki mind a két versenyen célba ér, és pontokat szerez. Emiatt taktikázni kellene és óvatosan végigmenni. Viszont, ha mindenki taktikázik, akkor meg meg lehet őket verni és csak nyomni kellene.”

„Ez lesz az első murvás versenyünk az Escorttal, ami miatt az autót is át kellett alakítani. Elsősorban a légszűrőt kellett úgy módosítani, hogy ne szívjon port a motor. Felemeltük a karosszériát és magasabb, murva gumikkal megyünk. Már az első aszfaltversenyen is így indulunk, mert ha valami gond lesz az autón, akkor az öt óra alatt nem tudjuk átépíteni.”

„Az aszfaltos verseny 140 km lesz, a murva 90, úgyhogy az össztáv szempontjából is ez a legnehezebb versenyünk. Nagyon kíváncsi vagyok rá, mire leszünk képesek.”

Wirtmann Ferenc 2014-es eredményei:
62. Rally Costa Brava (historic Eb): C3 kategória 3. helyezés, C csoport 6. helyezés
Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 1. futam: D csoport 1. helyezés
Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 2. futam: D csoport 1. helyezés
29° Sanremo Rally Storico (historic Eb): C3 kategória 2. helyezés, C csoport 6. helyezés
Historic Rallye Vltava (historic Eb): C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) állása öt futam után:
1. Mats Myrsell (S) Porsche Carrera 138 pont
2. Lucio da Zanche (I) Porsche Carrera 117 pont
3. Wirtmann Ferenc (H) Ford Escort RS 70 pont
4. Valter Chris Jensen (N) Porsche Carrera 66 pont
5. Anders Johnsen (S) Porsche Carrera 48 pont
6. Danis Moynihan (IRL) Ford Escort RS 45 pont
7. Mekler László (H) Alfa Romeo GTA 44 pont
8. Antonio Sainz (E) Porsche/Ford Escort RS 35 pont
9. Villu Mättik (EE) VAZ 2101 33 pont
10. Carlo Falcone (I) Porsche 914 30 pont

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) navigátorok, állása öt futam után:
1. Esko Junttila (S) 138 pont
2. Giulio Oberti (I) 117 pont
3. Erik Pedersen (N) 66 pont
4. Ingrid Johnsen (S) 48 pont
5. Gerard Conway (IRL) 45 pont
6. Mekler-Miko Edit (H) 44 pont
7. Arvo Maslenikov (EE) 33 pont
8. Pietro Ometto (I) 30 pont
9. Barna György (H) 22 pont
10. Michele Ognibeni (I) 6 pont

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára:
2014. február 28., Rallye de España (Spanyolország) 2-es szorzó
2014. március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország) 3-as szorzó
2014. április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország) 3-as szorzó
2014. május 2., International Rally of the Lakes (Írország) 3-as szorzó
2014. május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország) 2-es szorzó
2014. június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország) két külön verseny 3-as szorzó
2014. június 20., Ypres Historic Rally (Belgium) 2-es szorzó
2014. július 3., Historic San Marino Rally (San Marino) 2-es szorzó
2014. július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország) 2-es szorzó
2014. augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország) 3-as szorzó
2014. augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország) 2-es szorzó
2014. szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország) 3-as szorzó
2014. október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország) 1-es szorzó
2014. október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország) 2-es szorzó

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:
2008. C korcsoport bajnok
2009. C korcsoport bajnok
2010. C korcsoport bajnok
2011. C korcsoport bajnok
2012. C korcsoport bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho


Legfrissebb cikkek