Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Az idei négy historic bajnoki futamból kettőt is mínuszolt Wirtmann Ferenc és Kerekes József, így a bajnokság szempontjából az Ózd Rally sorsdöntő lehet számukra. Ennek megfelelően rettenetesen felkészültek.

„Igen, valóban nagyon felkészültek vagyunk. A Ford Escort Mk II-es például úgy áll a műhelyünkbe, ahogy a Mediterrán Rallyról hazavittük. Nem volt semmi baja, szépen letakartuk, gondoltam álltó helyében csak nem romlik el“ – nevet Wirtmann.

„A viccet félretéve, tényleg nem tudtunk foglalkozni a versenyautóval. A szerelőim Portugáliában egy historic enduro futamon indultak, most jönnek haza. A főmérnökúr Németországban a műhelyével foglalkozik, azért nem tudott még eljönni. Én pedig a tréningautót hordtam szervizbe, mert a versenyautóval ellentétben az viszont elromlott.

Az útvonallapba is éppen csak bele tudtam nézni, kérdeztem (Kerekes) Jotitól, hogy van-e itinerünk, azt mondta, hogy a három pályából kettőre van, a harmadikat pedig ismerjük szemből, úgyhogy legfeljebb tolatunk rajta.

A bajnokságban két versenyt nyertünk eddig, egyen kiestünk, egyen pedig betegség miatt nem tudtunk indulni, úgyhogy elég nagy hátrányban vagyunk. Egyet tehetünk, megpróbáljuk megnyerni az Ózd Rallyt, a pontokat ráérünk utána számolgatni.

Schneer Laci nem indul most a Zsigulival, mert a Mediterrán Rallys kalandja után nem készült el a karosszéria. Viszont itt lesz Zsírpapa, aki mindig ígéri, hogy elver. Tavaly egy gyorsaságin megvert két tizeddel, amit jól le is ettem rajta a Szilveszter Rallyn. Várom, hogy idén is beváltsa az ígéretét, hátha akkor megint meghív egy jó pörköltre, de akkor két napig nem fogok enni előtte.“

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI
2008. C csoport magyar bajnok
2009. C csoport magyar bajnok
2010. C csoport magyar bajnok
2011. C csoport magyar bajnok
2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2013. Historic CEZ bajnok
2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4.
2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2.
2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2.
2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2.
2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
2021. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Legfrissebb cikkek