Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Hét év után tért vissza Krózser Menyhért senior a rallypályákra a ZEG Rally Show-n, ahol a GR Motorsport által fejlesztett Toyota GR Yarisszal állt rajthoz előfutóként.

Az autó tervezett tesztje és a közönség szórakoztatása is rövidebbre sikerült, mint tervezték, hiszen a második gyorsaságin műszaki hiba miatt ki kellett állnia.

„Fura érzés volt hét év után újra elrajtolni – nevetett Krózser Menya. – Már a pályabejárás, az itiner diktálása is az volt. A GR Motorsporttól kaptam kölcsön Mózes Máté navigátort, vele írtuk fel a pályákat.

Az első gyorsaságin kicsit visszafogott voltam, de gyorsan jöttek vissza a dolgok, szerintem a verseny végére rendben lettem volna. A második szakasz rajtjában azonban meghibásodott az autó, ezért ki kellett állnunk.

Sajnálom, mert nagyon szerettük volna megmutatni a Yarist a közönségnek és egy kicsit szórakoztatni is őket.

Ennek ellenére nagyon jó rendezvényen vettem részt. Jók voltak a pályák, most jártam először a ZalaZone-on, ami nagyon komoly komplexum. Tetszett, hogy voltak rallys gyorsaságik és a városban, nézők előtt is lehetett menni.

Sok régi szurkolóm, barátom jött ki, kicsit tartottam tőle, hogy majd hogyan tudnak bejönni a szervizparkba, mert ez egy rallyversenyen mindig problémás, de csak leparkoltak és besétáltak. Nem akarok nagy szavakat használni, de szerintem ilyen egy igazi rallyverseny.

Nem csak a közönségnek, hanem a két fiamnak is adósa maradtam. Menya és Nimród is nagyon készültek rá, hogy majd viszem őket, egész nap kérdezgették, hogy akkor hogy lesz, ők fognak majd navigálni?

Erre sajnos nem került sor, úgyhogy már csak ezért is azt gondolom, hogy fogok még menni akár ilyen meghívásos versenyen, akár a mezőnyben, de igazi visszatérést ne várjon tőlem senki.

Inkább a fiatalok versenyzését, illetve a GR Yaris fejlesztését szeretném segíteni. Továbbra is bízom benne, hogy ősszel éles körülmények között is láthatják majd a szurkolók az autót.“

Legfrissebb cikkek