Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Egy rövidre sikerült rábaringi teszttel készült a Rally2-es bajnokság nyitófutamára a Kállai Tamás – Matics Barbara duó.

 Az év elején új motor és új teleszkópok kerültek az autóba, amiket Orfű előtt mindenképpen ki szeretett volna próbálni a csapat. Jól döntöttek, hiszen a motornál valamilyen probléma jelentkezett, amit így a bajnokság kezdetéig még orvosolhatnak.

„Egy teljes gyorsasági jutott számunkra a Rábaringen, ahol már jelentkezett a probléma. Kondella Peti is ment az autóval és nála is kihagyott a motor. Nem szerettük volna tönkretenni, így abban maradtunk Petivel, hogy a verseny hetében visszaviszi a motorkészítő műhelybe. Mivel az új motort most tudtuk versenykörülmények között kipróbálni, tapasztaltuk, hogy nem ideális az üzemelése. Ezért elvittük optimalizálni a programot, ami után az autó teljesen más arcát mutatja. Fel lehet vele szaladni a hegyre” – összegezte a hétvégi tesztet Kállai Tamás.

Tamás és Barbara már nagyon várják az orfűi rajtot, korábban sokat versenyeztek a környéken.

„Nagyjából meg vannak a pályák, korábban mindkét gyorsasági szakaszon versenyeztem. Azt gondolom, csak finomítani kell majd az itinerünket” – tette hozzá Tamás.

Komoly mezőny érkezik Orfűre, több új versenyző és autó csatlakozott a bajnoksághoz, ahol ténylegesen meg kell küzdeni a jó helyezésekért.

„18 páros nevezett a P12-es kategóriába, így biztosan nagyon kemény csata vár ránk. Az egyetlen meglepetés számomra, hogy Janovich Rolandot nem látom a nevezők között. Nem tudom hová tenni magunkat, szeretnénk a dobogóért küzdeni, majd az első kör után kiderül mik az erőviszonyok” – zárta a beszélgetést Kállai Tamás.

A 2022-es Rally2-es Bajnokság szezonnyitó orfűi futamán a mezőnynek hat klasszikus mecseki gyorsasági szakaszt kell teljesíteni.

A csapat együttműködő partnerei: Robitlág Bt. - Szállítmányozás hatékonyan, Orinionway Kft., Raiker Kft., Huniper Permetező Kft., Egrokorr Zrt., C+D Mérnöki Kft., Dokutech Center Kft., Evolution Consulting Kft., Innovitas Kft., Ecoffice Technology Kft., Pálinka ABC., Best-Vill 2000. Kft., Seqomics Kft., ATG&CO Kft., Dél-Projekt Kft., Labnet Hungary Kft., Koós-Wéber Kft., B.B. TEAM, S.R.O., Tower-Tech Kft.

Legfrissebb cikkek