Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A 8600 Motorsport színeiben 5 rocksztár fog feltűnni a 25. Mikulás Rallyen. Igaz, közülük ketten nem zenélnek, de a versenyautó terelgetéséhez nagyon profi módon értenek, a másik három pedig a Tankcsapda zenekar tagjai.

Gyarmati Ariel mellett a hétvégi derbin ezúttal nem Kocsis György fog helyet foglalni a navigátor ülésben, hanem Lukács Laci, Fejes Tamás, illetve Sidlovics ’Sidi’ Gábor felváltva. Ez ütős lesz!

Gyarmati Ariel: A ’90-es évek elejére nyúlik vissza ismeretségünk kezdete a Tankcsapdával, amely a nyárig elég egyoldalú volt. Mi hallgattuk őket, ők viszont nem hallgattak minket. ☺ Idén augusztusban ez megváltozott, egy teszt alkalmával volt lehetőségünk vinni őket, ezáltal kicsit bandázni, megismerkedni. Az autózás tetszett nekik, onnantól pedig kapcsolatban maradtunk.

Már akkor megfogalmazódott bennünk az a gondolat, hogy milyen jó lenne átadni az igazi rallyfeelinget versenykörülmények között, ráadásul murván. Így esett a választásunk a Mikulás Rallyera. A talaj jellegéből adódóan sokkal többet fogunk most keresztbe csúszkálni, illetve a bukkanóknak köszönhetően a levegőben lenni. Úgy gondolom, mindenképp nagy élményt fogunk szerezni így a fiúknak!

Kicsit furcsa lesz, hogy „egyedül” kell mennem, az állandó versenytársam most nem fog mellettem ülni. Ettől függetlenül a pályabejárás során Gyuri fog nem segédkezni, ugyanúgy itinert készítünk, mintha éles megmérettetésre készülnénk, de az alkalmi navigátoraink most inkább csak élveznék a menetelést. Szerencsére az idei megegyezik a tavalyi nyomvonallal, úgyhogy az is nagy segítség lesz, hogy korábbi belső kamerás felvételeket nézegetek a pályákról. De mivel nem először fogok itt autózni, jól megvannak fejben is a szakaszok. Összetett és kihívásokkal teli lesz azért a feladat, mert nem csak vezetnem kell és eligazodni a kijelölt útvonalakon, hanem az etapidőket is nekem kell számolnom, ki ne késsünk az időellenőrzőkről.

További újdonság, hogy nem a mezőnyben fogunk ezúttal autózni, hanem előfutóként. Korábban még sosem töltöttem be ilyen pozíciót, kíváncsian várom, hiszen most többek között olyan feladatom is lesz, hogy ellenőrizzem a pályák minőségét, versenyzésre alkalmasak-e. Ennek különösen nagy jelentősége lesz, már csak azért is, mert a jelenlegi időjárás-előrejelzés szerint péntektől folyamatosan esni fog, ami a murván igencsak éreztetni fogja hatását. Azért bízunk benne, hogy nem sárdagasztás lesz autózás helyett…

Mivel ezúttal nem a mezőnyben indulunk, ezért nem is tűztünk ki magunk elé eredményfókuszú célt. A legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát: a Tankcsapda, a nézők és mi is. Inkább show-t, mint versenyzést tervezünk erre a hétvégére. Remélem, hogy hatalmas élményt tudunk majd szerezni Lukács Laciéknak és a szurkolóknak egyaránt.

Kocsis György: Mint mindig, most is nagyon izgulok, de természetesen másképpen. Ezúttal ugyanis nem fogom diktálni az itinert, csak segítek a sisakcserében alkalmi navigátorainknak. Emellett a pályák feldolgozásában is segítem majd Ariel munkáját, hiszen az átlagosnál most jóval több feladat hárul rá. Szombat reggel veszi kezdetét a tréning, ahol igyekszünk majd minél többet menni, hogy rögzüljenek az útvonalak. Vasárnap pedig 5 gyors vár majd a fiúkra, amely reméljük, örök élményt nyújt majd számukra. A zenekarnak két kedvenc hangja van, az egyik az Á-MOL, a másik a sörösdoboz szisszenése. A sört beszereztünk, a versenyautót pedig Á-MOL-ra hangoltuk, úgyhogy teljes a készültség.

Legfrissebb cikkek