Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Rossz versenyigazgatói megállapított idők miatt távozott a IV. Nyíregyháza Rally-ról a Horváth Rallye Ase versenyzőpárosa, a Németh 8V Péter – Németh 16V Péter duó, akik így nem tudták megszerezni a hőn áhított év végi dobogós helyezésüket az első ORC szezonjukban.

Péter azért érkezett Nyíregyházára, hogy a P13-as bajnokság harmadik helyét megszerezze és ehhez egy jó eredményre volt szüksége.

„Fárasztó volt a sok autózás már a tréningen, csütörtökön és pénteken is több száz kilométert kellett menni, de ezt még valahogy el is tudjuk fogadni, amit már nem értünk, hogy miért nem lehetett korábban menni péntek este a szuperspeciálra. Fél kilenckor jöttünk ki a szervizből, elmentünk a rajtceremóniára, majd le Máriapócsra. Ezt a szakaszt igaz mi nyertük, de a boldogságot elnyomta a fáradságunk” – kezdte a beszélgetést Németh 8V Péter, majd hozzátette. „Szombaton az első szakaszt etapban teljesítettük a Renault Clio kiégése miatt, majd Füzéren kaptunk egy dupla defektet, ami kicsit összetörte az álmunkat. Amúgy amíg mentünk még az időnk is nagyon jó volt. Apu elmondta, hogy a 36 évnyi versenyzése alatt ilyen nem történt vele.”

A fiúk itt elengedhették volna, hogy odaérjenek a hőn áhított harmadik helyre, de nem adták fel, mentek tovább, hiszen a versenynek a célban van a vége.

„A szakasz után a mádi gyorsasági jól sikerült, majd a szervizben megbeszéltük, hogy nyomjuk, és nem adjuk fel. Újhutára szürkületben értünk, talán ez, talán más miatt nem sikerült jó időt mennünk. Füzért nagyon vártuk, de ebben a körben egy versenyen kívüli sajnálatos baleset miatt ez a gyorsasági nekünk etap lett, végül Mádot teljesítettük. Maximálisan megértjük a több órás csúszást, hiszen ezekről nem tehet sem a rendező, se más, hiszen verseny kívülálló okok miatt jött össze a rengeteg idő. Viszont amellett már nagyon nehezen tudunk elmenni, hogy a két szakasz, amit etapban teljesítettünk, oda olyan irreális átlagidőket írnak be szemtelen módon, amivel tönkreteszik mások szórakozását” – tette hozzá Peti.

A csapat az esti szerviz után a szálláson érte a hír, hogy az eredményközlőkön látott idejük éjfél előtt pár perccel a hivatalos eredménylistán már három perc plusszal szerepelt.

„Éjfélkor betelefonáltam a versenyirodára, hogy ez micsoda. Reggel újra telefonáltunk a versenyigazgatónak az volt a válasza, ha nekünk ez ennyire fontos, miért nem ültük végig az éjszakát a versenyirodán, ahogy azt mások is tették. Közöltük vele, hogy kiállunk, erre csak annyit mondott, hogy mi ne fenyegetőzzünk. Végül úgy döntöttünk, hogy ebből mi nem kérünk. Vasárnap a csapat összepakolt és több versenyzőtársunkkal együtt elindultunk haza” – zárta a beszélgetést Németh 8V Péter.

Köszönjük Partnereinknek: Jégszilánk Kft., Mirelit Mirsa Zrt., IEJ Zrt., Balogh Szerviz-Trans Kft., Dextron kft., Ak Steel Kft., Choko Kft., Fiscat Online Pénztárgép, Kereken-Oil Kft., Ikan Kft., Alox Kft., Prior Kft., Röplap Bt., KBT Dekor Hungary Kft., PSL Hungary Kft., Twolex Kft., Centrum Oil Kft., Gumicentrum Kft., Pannon Led Kft., Bervent Hő - és Légtechnikai Kft., Arrabona Konstrukt Kft., Maschinenring Magyarország Kft., Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Teherati 2006 Kft., Ecovictum Kft., TT Gumiabroncs Bt., Berger Stanc Kft., RodeoMAX Internet Szolgáltató, Lubricants Hungary Kft., Komprádor Kft., Stihl R-Agrikol Kft., Hiröstech Kft., Invu napszemüveg, Heavy Tools.

Legfrissebb cikkek