Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Az utolsó szakasz utolsó kanyarjában ért véget a IV. Nyíregyháza Rally a Gulf Racing Hungary párosának, a Drávucz Olivér – Szilágyi Patrik duónak.

„Megpróbáltuk felépíteni és a fokozatosság elve alapján fejlődni. A helyzetünket nehezítette, hogy nem rendelkezünk prioritással és a boly, ahol mi mentünk 72-es rajtszámmal ott az ág is húzott. Ennyi kihagyás után nem volt könnyű a folyamatos változásokhoz alkalmazkodni, gondolok itt a sok állásra és az etapokra. Erről persze nem a rendező tehet, de nekünk ez nehéz volt” – kezdte a beszélgetést Drávucz Olivér, majd hozzátette. „Szerencsére az autó fantasztikus volt, az egész versenyen semmilyen technikai problémánk nem volt.”

Az autóban egyébként a Gulf Racing Hungary rutinos BMW-s pilótája Szilagyi Patrik töltötte be a navigátori szerepkört, akit hamarosan újra a volánnál láthat a nagyközönség.

„Patrik teljesen jól ellátta a rá nehezedő feladatokat, navigátorként is megállja a helyét. Összegeztük vele a végén a dolgokat és azt állapítottuk meg, hogy ennyi felkészüléssel nem lesz elég a jövőben rajthoz állni. Kevesebb, mint két hetünk volt mindenre, és mindenkinek minden új volt” – folytatta Olivér.

Az utolsó szakasz utolsó kanyarjában jött a dráma, egy késői féktáv miatt a fiúk nem tudták bevinni a Peugeotot a célba.

„Nem mentünk jó időket, talán egy ötödik szakasz eredmény, ami említésre méltó csak. Pár gyorsaságit etapban teljesítettünk, oda átlagidőt kaptunk, amit szerintem nem jól számoltak ki. De már korábban megpecsételődött a sorsunk, a pályabejáráson sebességtúllépés miatt büntetést kaptunk, majd a Máriapócsi rajtban is lefulladtunk. A nehézségek gyűltek bennem és szerintem ez okozhatta a végkifejlettet, úgy érkeztünk a verseny utolsó kanyarjába, hogy koncentráció hiányom volt, későn fékeztem és sajnos kiestünk a versenyből. A történteket nehéz feldolgozni lelkileg, még szerencse, hogy ez volt az utolsó verseny az idei évben” – zárta a beszélgetést Drávucz Olivér.

A csapat partnerei: Betonútépítő, SIVA Group, Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Forvett, Confidenza, Tiszta Víz Üzletház, LEAD DESIGN, Szirt BAU Kft., EFTECH, Ka-Ba Kft., Honor Trans-Sped kft., Pápai Beton Kft. FLOW FUEL, Schönherz Informatikai Stúdió, Láng, BM Komp, Wimmer Trans, Hardy Working Tools, MM Infinity Kft., Infodots Kft., HRT Spedition Kft., Laczkó Team Kft., Juhász Testvérek Pincészet, Elastica Bt.

Legfrissebb cikkek