Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Több szempontból is különleges verseny vár a Horváth Rallye Ase Hondás párosára, a Németh 8V Péter – Sztanics Márió duóra a Mercarius Országos Rally1 Bajnokság soron következő futamán az 54. Mecsek Rallye-n.

Peti és Márió első Rallye1-es szezonjukban először versenyeznek majd hazai pályán, plusz ez mellett olyan dolog fordul elő, hogy egy kategóriában mennek majd Peti édesapjával Németh 16V Péterrel.

„Egész évben ezt a hétvégét vártuk a legjobban, végre hazai pályákon, hazai közönség előtt versenyezhetünk. Itthon van már pályaismeretünk és azt gondolom, ez nagyon sokat számít majd” – kezdte a beszélgetést Németh 8V Péter, majd hozzátette. „Nem lesz könnyű dolgunk, mert nem csak nekünk hazai pálya ez, itt van édesapám és Ráti Gergő is, akivel idén már többször is harcoltunk. Ha úgy alakul majd, hogy tudunk versenyezni majd egymás ellen, nem szeretném, ha átengedné nekem a jobb helyezést.”

Peti a Kisvaszari pályán már versenyzett, Árpádtetőn pedig nagyon sokat autózott már.

„A legelső Rallye3-as versenyemet az Alsómocsoládi pálya szűk részén teljesítettem, azt nagyon szeretem. Már elkezdtük a pályabejárást és a pénteki Pécsváradi szakasz nagyon tetszik, izgalmas lesz, plusz egy újabb kihívás, amit kihúzhatunk a listáról, hogy sötétben kell majd teljesíteni és az is elképzelhető, hogy vizes körülmények lesznek” – tette hozzá Peti.

A srácok a Németh 16V Péter - Spitzer Gábor páros indulásával a két legfőbb segítőjüket elveszítik erre a versenyre, de remélhetőleg ezt a szerepet Szilágyi Tamás simán pótolja majd.

„Furcsa lesz, hogy a két legnagyobb mentorunk az ellenfelünk lesz és kíváncsi vagyok, hogy fognak alakulni így a dolgok. Bár jelenleg nem veszem észre, hogy ők is mennek, mert a pályabejáráson is a mi versenyezésünket próbálják segíteni” – zárta a beszélgetést Németh 8V Péter.

Köszönjük Partnereinknek: Jégszilánk Kft., Mirelit Mirsa Zrt., IEJ Zrt., Balogh Szerviz-Trans Kft., Ak Steel Kft., Choko Kft., Fiscat Online Pénztárgép, Kereken-Oil Kft., Ikan Kft., Alox Kft., Prior Kft., Röplap Bt., KBT Dekor Hungary Kft., PSL Hungary Kft., Twolex Kft., Centrum Oil Kft., Gumicentrum Kft., Pannon Led Kft., Bervent Hő - és Légtechnikai Kft., Arrabona Konstrukt Kft., Maschinenring Magyarország Kft., Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Teherati 2006 Kft., Ecovictum Kft., TT Gumiabroncs Bt., Berger Stanc Kft., RodeoMAX Internet Szolgáltató, Lubricants Hungary Kft., Komprádor Kft., Stihl R-Agrikol Kft., Hiröstech Kft., Invu napszemüveg, Heavy Tools.

Legfrissebb cikkek