Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Hétvégén rendezték a Rallycross Országos Bajnokság I. fordulóját, ahol ott volt a Speed Technika versenyzője Lencse Zoltán és csapattársa Rácz Márton is.

Zoli egy Super1600-as Suzuki Swifttel indult a versenyen és az elsődleges célja a dobogós helyek egyike volt. Jól kezdődött számára hétvége, már az edzéseken is jelezte, számolni kell vele.

„A két edzőfutamon sikerült a kategória 3. helyét megszerezni, majd ezt az eredményt át tudtam vinni az előfutamokra is. Az előfutamok után a második helyen álltunk és a döntőben a harmadik rajtpozícióból indultunk” – kezdte a beszélgetést Lencse Zoltán, majd hozzátette. „Közben izgultunk a csapat színeiben induló Rácz Marci miatt, aki nagyon ügyesen ment egész hétvégén, harmadik helye a Junior kategóriában, csak hab a tortán.”

Jött a Super1600-as döntő futam, amit nagyon vártak, mindenkiben ott volt a bizonyítási vágy.

„Sajnos az első kanyarban több autó is ütközött, engem kiforgattak, megsérült az autóm, így ki kellett állnom az első kör után. Pontok tekintetében a 4. helyezést sikerült megszerezni a versenyen. Az utolsó futam ellenére is remek hétvégét zárt a csapat és várjuk a folytatást” – tette hozzá Zoli.

A Rallycross Országos Bajnokság május közepén a Rabócsiringen folytatódik majd, előtte Zoli és Annamária az Ózd-Eger Rally-n indul majd.

Köszönjük partnereinknek: S.O.S. Cargo Kft., BIL-Transport Kft., Hella Árn Kft.

Legfrissebb cikkek