Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Nagy küzdelmet és az utolsó másodpercekig tartó izgalmakat hozott a magyar rali bajnokságot záró Mikulás Rallye. A Next Auto Polo GTI R5-tel versenyző Turán Frici és Bagaméri Laci végig vezették a mezőnyt és magabiztos győzelmet arattak.

„Ennél jobban nem is indulhatott volna a versenynap, ugyanis már az első gyorsasági szakaszt megnyertük, majd Kislőtéren is a második időt autóztuk. Minden összeállt, a csapat, az autó és a gumitaktikánk is jól működött. Az elejétől egy célunk volt, megtenni mindent, amit tudunk és hibamentes autózással megnyerni ezt a nívós versenyt, ami sikerült. Nagyon jól éreztük magunkat, jó hétvégét zártunk. Ami a magyar bajnokság sorsát illeti, csak néhány nap múlva lesz hivatalos, hogy ki lett a 2020-as bajnok, izgatottan várjuk a végeredményt. Köszönjük minden támogatónknak és természetesen a szurkolóinknak, akik ebben az idényben is végig mellettünk álltak” – mondja Turán Frici.

„Bárhogy is alakuljon a bajnoki cím sorsa, összességében egy eredményes évre tettük fel a pontot a szezonzáró Mikulás Rallye-n. Nem volt könnyű idény, de már az első versenyt, a Salgó Rallye-t sikerült megnyernünk, amire jó szívvel gondolunk vissza. A Vértes Rallye-n is felállhattunk a dobogó második fokára, a Veszprém környéki Mikulás Rallye-n pedig végig domináltunk. A nézők ugyan hiányoztak a pálya széléről, de így is remek élmény volt murván autóznunk. – teszi hozzá Bagaméri Laci.

„A magyar rali történetében sosem volt még olyanra példa, hogy az utolsó verseny előtt négy páros is esélyes lett volna a bajnoki címre. Ez a kiélezett küzdelem is azt bizonyítja, hogy az idei év nehézségeinek ellenére is sikerült egy színvonalas, hat futamból álló versenysorozatot rendezni. Büszke vagyok mindenkire, aki teljesítette a versenyt, a szervezőkre és a média munkatársaira, akiknek köszönhetően a zárt kapus Mikulás Rallye is nyitottá vált a szurkolók előtt” – értékeli az évet Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.

A Rally1-es magyar bajnokság a tervek szerint jövőre hét futamból áll majd.

Legfrissebb cikkek