Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Mondhatni, rekordszámú nevezővel, több külföldi versenyző részvételével rajtol el december 5-én a 24. TAXI4 Mikulás Rallye.

A mezőnyben ott lesz a siófoki páros, Gyarmati Ariel és Kocsis György is, akiknek most minden eddiginél nagyobb a tét. Az utolsó leheletükig küzdeni fognak ugyanis a 2020-as ORC bajnoki címig, amire a futam leintésig esélyük is van.

Gyarmati Ariel: Mivel idén elmaradt a Veszprém Rally, ezért a 2020-as évben eddig nem is volt lehetőségünk arra, hogy murván autózzunk. Gyakorlatilag egy éve, ugyanitt, a Mikulás Rally keretein belül mentünk legutóbb ilyen körülmények között, pedig hatalmas élmény egy összkerekes autóval ilyen talajon versenyezni, mi mindig nagyon élvezzük. Ezért is várjuk olyan nagyon a mostani versenyhétvégét, illetve azért is, mert hatalmas feladat áll előttünk.

A rajttól a célig folyamatosan taposnunk kell majd a gázt, és hiba nélkül kell autóznunk ahhoz, hogy megtartsuk mindvégig az esélyünket a 2020-as ORC bajnoki cím megszerzésére. A futam igen szoros lesz, nagy meccsek várhatók a népes mezőnyben, főleg, hogy a dobogó mindhárom foka kiadó még, de mindent megteszünk majd azért, hogy a legmagasabb fokán ünnepelhessünk a legvégén.

Az autó ezért meg is kapta a teljes átépítést és revíziót – a futóműtől a fékekig. Az időjárás függvényében többféle tervvel kell készülnünk a versenyre, minden lehetőséget számba véve és megfontoltan döntve. Nem lesz könnyű – már csak a gumiválasztás miatt sem –, főleg így, hogy folyamatosan változ(hat)nak majd a lehetőségeink, az esélyeink, a körülmények. Bízunk benne, hogy probléma- és defektmentes, sikeres versenyünk lesz.

Kocsis György: A hétvégén egy 285 km össztávú verseny vár ránk, ahol élesben 105 kilométert kell teljesítenünk, három különböző pályán. Igazából egyik sem ismeretlen: a kis lőtéren a tavalyi Mikulás Rallyn, a nagy lőtéren a tavalyi veszprémi futamon autóztunk, míg Várpalota ebben a formában még sosem volt, de csak az utolsó 1/3-a lesz egy picit más, mint amihez mi hozzászoktunk. Elég kompakt verseny lesz, hiszen szombaton letudjuk az adminisztratív részét a hétvégének, illetve pályákat járunk, míg vasárnap csak a futammal foglalkozunk. Nagyon tetszik az időterv és a nyomvonal is, remélem, ez az érzés csak tovább fog erősödni.

Nyilván nyerni érkezünk Veszprémbe, hiszen csak akkor van sanszunk az idei bajnoki cím elhódítására. Az autó és a mi felkészítésünk is ennek szellemében zajlik, van rajtunk egy győzelmi kényszer. Ennek ellenére egyáltalán nem izgulok, tudjuk, mi a dolgunk, és azt is fogjuk tenni a siker érdekében. De ez még mind kevés lett a végső dicsőséghez, hiszen sok múlik azon is, Rongits Attiláék hogyan szerepelnek. Ugyanez igaz Bacsa Tamásékra is: őket mindenképp magunk mögött kell tartanunk, ha legalább a bajnoki ezüstöt meg akarjuk szerezni.

Jó lenne bajnokként hazatérni, de akkor se fogunk elkeseredni, ha csak másodikok vagyunk - főleg egy ilyen év után. De a cél mindenképp a győzelem.

Legfrissebb cikkek