Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Szinte el sem kezdődött a 2020-as Hell Miskolc Rallye a Solid Racing Team párosának, a Gyenes András - Horváth Levente György duónak, de már véget is ért egy sajnálatos emberéletet követelő baleset miatt.

Nagy tervekkel érkeztek a borsodi székhelyre, szerették volna folytatni, amit korábban a Salgó Rallye-n elkezdtek.

„Nagyon felkészülten érkeztünk a versenyre, ahol a pénteki átvételek után a prológgal folytatódott a nap. A salakpályán volt egy megforgásunk, de szerencsére újra indították a futamot, ami után az újabb három kör már szépen sikerült” – árulta el Gyenes András.

A verseny szombaton folytatódott, ahol a mezőnynek egy tiszta gyorsasági szakasz jutott.

„Érzésre jól mentünk a Bükkszentlászlói szakaszon és az autó is kiválóan működött. Nagyon sajnáljuk, ami a versenyzőtársunkkal történt. Együttérzésünket fejezzük ki a család részére” – tette hozzá András.

Andrásék Ladája nem kopott el a megtett pár kilométeren, így az Eger Rallye előtt sok dolgunk nem lesz vele.

A Solid Racing Team összes versenyzője és teljes csapata őszinte részvétét fejezi ki a versenyző családja számára! Zsolti nyugodj békében!

A csapat együttműködő partnerei: ATG&CO Kft., Best-Vill 2000. Kft., C+D Automatika Kft., CorVinum Zrt., Dokutech Center Kft., Ecoffice Technology Kft., Egrokorr Festékipari Zrt., Evolution Consulting Kft., Hancosy-X Kft., Huniper Permetező Kft., Innovitas Nonprofit Kft., Ital Logisztika Kft., Koós-Wéber Kft., Kudo Trade Plus Kft., Mango Reklámügynökség Kft., Raiker Kft., Seqomics Kft., Tower-Tech Kft., Vibro-Service Kft., Labnet Hungary Kft.

Legfrissebb cikkek