Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Alaposan megizzasztotta az MHH Kart Team versenyzőit a Central European Rotax Max Challenge (CEE) második fordulója Trinecben. Krózser Menyhért a warm upon ütközött és az elgörbült váz nem akart működni a versenyen. Losonczy Levente szintén hol a vázzal, hol pedig a motorral küzdött. Fodor Géza viszont kölcsön felszereléssel győzött és vezeti továbbra is a CEE, DD2 Masters bajnokságát.

Nem először fordult elő az idén, hogy Fodor Géza szállította a legjobb eredményt az MHH Kart Team csapatában. Ezúttal azonban ehhez egy kis szerencse is kellett.

„Vasárnap azon gondolkoztam, hogy többet így nem vállalok be versenyt, ehhez képest a DD2 Masters első helye nem is rossz eredménymondta Fodor. – A kálváriám azzal kezdődött, hogy kedden este kiderült, hogy a VPD nem tud vázat biztosítani erre a hétvégére. Szerda este találtunk egy 2018-as Sodi vázat amelyet ki tudtunk bérelni.

Állandó szerelőm, Zozó térdét hétfőn megműtötték, amely egy tervezett beavatkozás volt, de mivel a VPD nem jött, így szerelőt is kellett keressünk. Balu barátunk ajánlására egy Trinec közelében lakó cseh szerelő ugrott be. Mivel a vázat régóta nem használták szinte az egész péntek arra ment el, hogy minden rendben működjön rajta. Ráadásul a beállításokban sem tudtak segíteni a KSCA-sok, mivel ők 2020-as vázzal mennek.

Mondanom sem kell, teljes káosz volt a hétvégém. Az időmérőt elrontottam, hátulról rajtoltam. Az elődöntőben megforgattak, az utolsó helyről kapaszkodtam fel a DD2 Masters negyedik helyére.

A döntőben harmadik lettem, de mivel beesett az első ütközőm a büntetéssel negyedik helyen rangsoroltak. A szuperdöntő első körében szintén belekeveredtem egy balesetbe, azt hittem nem tudom folytatni, de minden működött így próbáltam előre menni és a DD2 Mastersben sikerült a második helyre feljönnöm.

A szuper-döntőből a győztes versenyzőt technikai probléma miatt kizárták, amelyet ők megóvtak. Ha az óvást elutasítják akkor mi nyertük a hétvégét, ha azonban helyt adnak neki akkor harmadik helyen zárjuk. A verseny tanulsága, hogy az időmérőre sokkal jobban fel kell készülni, mert a mezőny utolsó harmadából indulva nehéz túlélni a rajtokat és feljönni.“

200722 mhhkart n2

De nem csak Fodor Géza küzdött derekasan, hanem Krózser Menyhért is, aki a Junior kategóriában az első CEE futamról sérülés miatt visszalépett. Most nagyon szépen építették fel az edzéseit, a warm upon azonban nekimentek és valószínűleg elgörbült a váza, mert innentől kezdve nem volt meg a tempója.

„Az edzéseken jó volt a tempóm, de az időmérőtől kezdve csak küszködtem. Az időmérőn és az elődöntőben is nyolcadik lettem, a döntőben és a szuperdöntőben hetedik – mesélte Menya. – Ez a görbe vázzal nagyon jó eredmény volt, de az edzések után ennél többre számítottam.“

200722 mhhkart n3

Szintén küzdelmes hétvégéje volt Losonczy Leventének a Senior kategóriában. Neki először a motorja nem akart menni, majd a vázzal adódtak problémái. A szuperdöntőben azonban nagyon szép versenyzést láthattunk tőle.

„Az edzések jól sikerült, harmadik idő körül teljesítettem, de szombaton sok motor és váz problémám volt – mondta Levi. – Ezek nagy részét megoldottuk, az időmérőn három tizeddel maradtam el a legjobb időtől és 12. lettem, az elődöntőben 11.

A döntőben egy előzős után nekiütköztek a gokartomnak, aminek az eleje megszorult, ezért kiestem. A szuperdöntőben nem volt semmi problémám és az utolsó helyről a 10.-re jöttem fel. Ebben a hétvégében sokkal több volt, de most csak ennyit tudtunk kihozni belőle.“


EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Junior Max
Résztvevők: 19
Összesített: 6.
Szuperdöntő: 7.
Döntő: 7.
Elődöntő: 8.
Időmérő: 8.

Losonczy Levente, Senior Max
Résztvevők: 19
Szuperdöntő: 10.
Döntő: kiesett
Elődöntő: 11.
Időmérő: 12.

Fodor Géza DD2 Masters
Résztvevők: 7 (DD2 23)
Szuperdöntő: 1. (DD2 9.)
Döntő: 4. (DD2 17.)
Elődöntő: 4. (DD2 18.)
Időmérő: 4. (DD2 18.)

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH, Laguna Fürdőszoba, Quality House

Legfrissebb cikkek