Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A hétvégén ismét rajthoz áll Gyarmati Ariel és Kocsis György. A siófoki páros kapva kapott az alkalmon, és leadta nevezését az idei első rally3-as futamra, amit Kisvaszaron rendeznek meg.

Habár „csak” egy harmadosztályú versenyről van szó, a nevezési helyek pár óra alatt elfogytak, és igazán nagy nevek és komoly versenygépek fogják képviseltetni magukat a baranyai derbin.

Gyarmati Ariel: Az idei évben egyelőre csak egy tesztjellegű rendezvényen vettünk részt a Rábaringen, így most hétvégén lesz az első hivatalos versenyünk ebben a szezonban. A kisvaszari futam egy rally3-as derbi lesz, amelynek keretein belül mi a licenszesek között fogunk rajthoz állni. Nem semmi mezőny állt össze erre a versenyre, hiszen többek között 17 R5-ös autó képviselteti majd magát, illetve az ORB-ORC állandó indulói közül is sokan eljönnek. Így már teljesen érthető, hogyan telt be pár óra alatt a nevezés… Komoly csatákra számítok így a licenszes kategórián belül.

Nagyon várjuk már a hétvégén, hiszen legutóbb, éles körülmények között a tavalyi Szilveszter Rallyn ültünk versenyautóban – annak pedig már több mint féléve. Bízunk benne, hogy jó idő lesz, bár a mostani előrejelzések szerint elég változatos hétvégén lesz az időjárás tekintetében. Nem csak próbálgatni szeretnénk a Mitsubishit, hanem a határokon autóznánk, hogy a lehetőségekhez mérten minél jobban visszarázódjunk a verseny ritmusába. Eredmény tekintetében jó lenne beférni a licenszes értékelés 5-10. helye közé, az ORC-s mezőnyt nézve pedig a dobogóra szeretnénk érni.

Igaz, még nem látjuk pontosan a lehetőségeinket, hol is tudunk majd idén versenyezni (kilátásban vannak külföldi futamok is), de az biztos, hogy ez a hétvége jó alkalom lesz arra, hogy felkészítsük magunkat a ránk váró, jövőbeli kihívásokra.

Kocsis György: Péntek este utazunk le Kisvaszarra, és ezzel számunkra el is kezdődik a versenyhétvége. Szombaton a technikai és az adminisztratív átvételeket, valamint a pályabejárást kell teljesítenünk, vasárnap pedig 6 gyorsasági fog várni ránk. Nem lesz számunkra újdonság, hiszen a kisvaszari gyorsasági a kezdetektől fogva a Mecsek Rally része, oda-vissza ismerjük már mindketten, mint a tenyerünket. Most is ezen az egy szakaszon rendezik meg a futamot, mind a két irányba, 3-3 ismétléssel.

Tét nélküli lesz számunkra ez a verseny, viszont kitűnő alkalmat biztosít arra, hogy végre éles körülmények között is tudunk menni az autóval a nagy kényszerpihenő után. Kíváncsi vagyok, mennyire rozsdásodtunk be… Még akkor is, ha néhány hete a Rábaringen azért már próbálgattuk egy kicsit a technikát. Most itt lesz a lehetőség, hogy finomra hangoljuk a gépet és magunkat egyaránt. Engem most nem is az eredmény, inkább a tapasztalatok gyűjtése motivál. Persze, amennyire lehet, így is sietni fogunk, hogy a licenszes kategóriában minél előrébb végezzünk. De elnézve a nevezési listát, nyílt, kemény meccs fog folyni minden egyes helyezésért.

Legfrissebb cikkek