Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A 2019-es év nem úgy alakult, ahogy szerették volna, ezért most különösen szeretné szépen lezárni a szezont a Gyarmati Ariel, Kocsis György páros.

Terveik szerint keretet adnának az évnek: Egerben nyertek, s most ugyanez lenne a céljuk Nyíregyházán is. Még akkor is, ha már az ORC bajnoki cím sorsába nem szólhatnak bele. Ugyanakkor az összesített 2. helyre matematikailag még van esélyük…

Gyarmati Ariel: Nagyon várjuk az idei utolsó fordulót, hiszen nem csak országos, de európai bajnoki futam is lesz egyben. Több szempontból is borzasztóan nehéz verseny lesz a Nyíregyháza Rallye: egyrészt az erős, népes mezőny, majd a több mint 1.000 kilométernyi össztáv, valamint a csapadékos időjárás miatt. Több földes, murvás összekötő szakasz is tarkítja a gyorsasági szakaszokat, így különösen oda kell majd figyelnünk az útviszonyokra.

Tavalyról igazán szép emlékeink vannak erről a versenyről, hiszen akkor Nyíregyházán sikerült megvédenünk a bajnoki címünket. A pontállás sajnos most nem úgy áll, hogy ezt megismételhessük, de szeretnénk egy szép eredménnyel zárni az idei szezont. Mindenképp dobogón kellene végezni ahhoz, hogy az év végi összesítésben is felférhessünk a 2. vagy a 3. helyre. Nekünk ez lenne a célunk, ezért már az elejétől fogva nagyon fogjuk nyomni a gázt.

Rengeteg nézőre számítunk a pályák szélén, már csak az Európa bajnoki mezőny miatt is. Szeretnénk majd ezért a máriapócsi szuperspeciálon kicsit látványosabban autózni, hogy élvezetet nyújtsunk a kilátogatóknak.

Kocsis György: Ezúttal tényleg nincs miért izgulni, hiszen a nagy dolgok már eldőltek. Matematikailag ugyan van még esélyünk az év végi 2. helyezésre, de ahhoz nem csak nekünk és a technikának kell a maximumot nyújtania, de a többieknek is úgy kell szerepelniük, hogy jelen esetben a mérleg nyelve inkább felénk billenjen. Rajtunk azonban nem fog múlni, ha a technika engedi, akkor támadni fogunk. Legalább a vége legyen szép az évnek, ha egyszer már a szezonközi szereplés nem sikerült olyan fényesre… A legszebb persze nyilván az lenne, ha bekeretezhetnénk az évet: ha az évadnyitó Eger Rallyet követően Nyíregyházán is nyerhetnénk.

Nagyon hosszú és nehéz verseny vár ránk, de a csapat most is időben, rendben felkészítette a Mitsubishit, a kötelező revíziót végrehajtották rajta. Több mint 1.000 kilométer a verseny össztávja, ami azt jelenti, hogy irdatlan hosszúságú etappal is számolnunk kell a gyorsasági szakaszok nagyságrendileg 200 kilométere mellett. Ez pedig azt jelenti, hogy nekünk, a Siófokra való feljutással, a tréninggel és a versennyel együtt összesen majdnem 5.000 kilométer lesz majd a „lábunkban”. Nem lesz tehát egy pihentető hétvégénk…

Mi már kedd délután elutaztunk a helyszínre, szerdán és csütörtökön pedig a pályabejárással kezdjük meg a futamra való felkészülést. A hivatalos program péntek este a szuperspeciállal kezdődik, majd szombaton 6, vasárnap pedig 7 szakaszt kell majd teljesítenünk. Jól kell taktikázni, tekintettel az időjárási viszonyokra is, de közben a szerencsére is szükségünk lesz a jó eredmény eléréséhez. Bízunk benne, hogy most a technika istene is mellénk szegődik.

Legfrissebb cikkek