Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Két párossal vesz részt az idei Mitropa Rally Kupa sorozat hetedik állomásán, a szlovéniai Mahle Rally Nova Gorica versenyen az LPWMSport csapata.

A Lovász Pál - Kürti Tamás duó ezúttal egy Skoda Fabia R5-ös versenyautót küld csatába, mellettük a Tábori Ákos - Nagy Brigitta egység a Peugeot 208 R2-essel lesz ott a rajtnál. A csapat kedden készült fel a versenyre egy rövid teszttel és szerdától már a pályabejárásra koncentrálnak a versenyzők.

Az LPWMSport i20-as Hyundai versenyautója felújításon esik át, ezért a választás egy Skoda Fabia R5-re esett. Pálék a tavalyi évben már egyszer versenyeztek ilyen típussal, így nem lesz teljesen idegen számukra a cseh márka. Szlovén futamra is szívesen térnek vissza, hiszen a tavalyi évben itt jó versenyt zártak, meg tudták nyerni a futamot.

„Tavaly egy nagyon erős mezőnyben tudtuk megszerezni a Rally Nova Gorica Mitropa értékelés első helyét” – elevenítette fel az emlékeket Lovász Pál, majd hozzátette. „Idénre még erősebb mezőny érkezik Szlovéniába, ahol van egy picit helyismeretünk, ami mindenképpen jól fog jönni. Most még többen leszünk a top kategóriában, így komoly csatára számítunk. Nagyon szeretjük az i20-ast és a szurkolóink is imádják, de most felújításon van ezért egy Fabia R5-el fogunk versenyezni. Tegnap a teszten sikerült megismerkedni az autóval és a mérnökkel közösen egy nagyon jó beállítást raktunk össze. Megtaláltuk azokat a számomra optimális beállításokat és azt a gumit, amivel jól kezelhető az autó. Picit talán nyugodtabbnak érzem a Hyundaihoz képest és jobb a sebességünk is vele. Bízom benne, hogy ezt a tempót tudjuk Tamással hozni a versenyen is.”

A Tábori Ákos - Nagy Brigitta duó a Baranya Kupán nyerni tudott a kétkerekesek között. Ezúttal rájuk is egy nagyon erős mezőny vár, több magyar és szlovén kategória társ indul R2-es autóval.

„Nagyon szeretem a Mitropa Kupák hangulatát, sok új pályán tudunk versenyezni ebben a sorozatban. Tegnap sikeresen teszteltük az autót, remek állapotban van. Erős 2WD mezőnyben kell helyt állnunk, így izgatottan várjuk Brigivel a versenyt. Rendben van minden, felkészültünk és egy remek futam előtt állunk” – nyilatkozta Tábori Ákos a futam előtt.

A 8. MAHLE Rally Nova Gorica pénteken kezdődik, az első napon öt szakaszt kell teljesíteni, közte két 23 kilométeres szakasszal és a sötétben zárul majd a nap. Szombaton nyolc szakaszt rendeznek, közte több hasonló hosszú gyorsaságival.

Az LPWMSport Partnerei: CREDOBUS, Lisztes Trans Kft., KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., M6 L.O.G Kft., Millers Oils, Expert Lajta Kft., Hankook Racing Tyres, Diesel DR, Total, Bus Center Kft., Hungarofék Kft., REDO Water Systems Kft., Kaláka Pincészet, B EURO CAR Kft.

Legfrissebb cikkek