Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

A korábbi évekhez hasonló családias partnernapot tartott szeptember második hétvégéjén a Speed Technika csapata Sárisápon. Az idei évben nagyüzemben ment az autóztatás, a Jobb1-es élmények mellett a vezetést is ki lehetett próbálni.

Az élménynap korábban a csapat partnereinek megautóztatására jött létre, ahol az összes autó együttvéve sok száz kilométert tett meg. A rendezvényre Szilágyi Tamás csapatkoordinátor meghívta ifj. Fogarasi Attilát is, aki újra a Hondával autóztathatott.

„Szombaton egy nagyon jó partnernapot tudhatunk a hátunk mögött, ahol közel 80 ember került megautóztatásra a Hondával, egy Ladával, egy BMW-vel és egy Ford Fiesta R2-vel, de kiállítottuk Lencse Zoli R5-ös autóját és egy Suzukit ki lehetett próbálni” – emlékezett vissza a hétvégére Szilágyi Tamás, majd hozzátette. „A helyszínen ott volt a csapat összes versenyzője és meghívtam ifj. Fogarasi Attilát is, hiszen az elmúlt időszakban Ő vezette a Hondát. Határ Attilának béreltünk egy R2-es Fiestát, amivel akár a jövőben versenyezhet is.”

A versenyzők reggel 10 órától késő délutánig autóztatták a partnereket, barátokat és a csapat tagjait. Senki nem unatkozott, aki épp nem autóban ült, az a catering sátor alatt keresett magának elfoglaltságot.

„Korábban soha nem vettem részt hasonló élményautóztatáson, ezért nagyon jól éreztem magamat, ezért is nagy köszönet jár Tamásnak, ahogyan azért is, hogy ki tudtam próbálni egy Ford Fiesta R2-es versenyautót. Nagyon élveztem az autóztatást, ahogyan az utasaim is élvezték az utakat. A teszt végén sikerült mennem a Hondával is és azt gondolom ez egy jó kis teszt volt a Mecsek Rallye-ra, amit már nagyon várok” – tette hozzá Határ Attila.

„Köszönöm szépen Tamás megkeresését, jó volt újra együtt a csapattal. Nagyon sokat mentem a Hondával, csak mosolygós embereket sikerült megautóztatni. Jó fizikális teszt volt a kezemnek, nagyon várom már a Mecsek Rallyt, ahol a saját autómmal veszek részt, a Rally1 ORC mezőnyében” – zárta a beszélgetést ifj. Fogarasi Attila.

A csapat következő versenye a Mecsek Rallye lesz, ahol Lencse Zoli az R5-ös Forddal, míg Határ Attila a Hondával száll harcba a pontokért.

Köszönjük Partnereinknek: Jégszilánk Kft., Well Done St. Moritz Termelő Kft., Mirelit Mirsa Zrt., TMI Épületmenedzsment Kft., Balogh Szerviz-Trans Kft., Chevigen Kft., Proxima Elektro Kft., Nk-Gép Kft., Silicon Computers Kft., GPsped Kft., Choko Kft., Fiscat Online Pénztárgép, Zeljenka Vállalkozás Szerszámkészítő és Fémalkatrész Gyártó Kft., Kereken-Oil Kft., SDS18, Gulf Lubricants Hungary Kft., Prior Kft., White PSL Trans Kft., Alox Kft., KBT Dekor Hungary Kft., PSL Hungary Kft., Röplap Bt., Twolex Kft., Pannon Led Kft., Bervent Hő - és Légtechnikai Kft., Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Telor Elektromontage Kft., Papp Gumi, Teherati 2006 Kft., RodeoMAX Internet Szolgáltató, Sólyom Truck Kft., Berger Stanc Kft., Wavecom Informatikai Kft., Gamma-Modul Kft.

Legfrissebb cikkek