Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Szebb évkezdetben nem is reménykedhetett volna Gyarmati Ariel és Kocsis György. A siófoki páros rögtön győzelemmel nyitotta meg a 2019-es ORC bajnokságot, amelynek első állomása a március 29-31-ei Eger Rallye volt. Az elsőség elhódításában nagy szerepe volt a Mitsubishi Lancer Evo IX-nek is, hiszen tökéletesen tette a dolgát, ami meghatározó faktor az autó-motorsportban.

Gyarmati Ariel: Nagyon vártuk már a szezonnyitó Eger Rallyet, mert régen ültünk versenyautóban, és igazán viszketett már a tenyerünk. A pályabejárást és az átvételeket követően a péntek esti, Dobó téri rajtceremóniával vette kezdetét a verseny, ahová rengetegen kilátogattak. Hihetetlen, leírhatatlan érzés volt a sorfalak között végigmenni, és úgy felmenni a rajtdobogóra, majd a rá következő napokon annyi néző előtt autózni. Ez úton is köszönjük nekik a lelkes szurkolást!

Péntek este már meg is kezdődött az éles küzdelem az Eger-Egerszalók között megrendezett szuperspeciállal, amit már sötétben kellett teljesítenünk. Majd szombaton 9, vasárnap pedig további 6 szakasz várt ránk.

Az egész versenyre az volt a koncepciónk, a stratégiánk, hogy megpróbálunk gyorsan, de egyben biztonságosan autózni, kímélve a technikát és maximálisan odafigyelve a necces, defektveszélyes helyeken, amiket mi csak „túlélő szakasznak” neveztünk. Ez a taktika be is vált: habár nem mi voltunk a leggyorsabbak, de a szombati nap folyamán, a fegyelmezett menetelésünkkel át tudtuk venni az összetettbeli vezetést. Ezt aztán vasárnap is tovább erősítettük, így több mint egyperces előnnyel szereztük meg az idei év első győzelmét Rongits Attiláék előtt.

Hosszú és „rumlis” versenyen vagyunk túl, de mi szerencsére egész jól megúsztuk probléma nélkül. A Mitsubishi tökéletesen működött, nagyon hálásak vagyunk a szervizeseinknek, hogy ilyen kitűnően felkészítették, és a verseny ideje alatt is folyamatosan karbantartották. Az autó is egyben maradt, és a lehető legtöbb ponttal nyitottuk meg az évet – ennél szebb kezdést el se képzelhettünk volna. A többség azonban komolyan küszködött a technikával is – így ennek is köszönhető a jó szereplésünk. De a technikai sport azért egy részben erről is szól...

Az látszik, hogy az ellenfeleink autói, normál körülmények között nagyon gyorsak – talán még a miénknél is gyorsabbak. Mi most azonban nem tervezünk tovább dolgozni az autón e téren. Egy fejlesztés ugyanis kétesélyes, és sok esetben meg is bosszulhatja magát, ha nincs igazán kidolgozva. Kockázatosabb és hosszadalmas, maximum apró, stabil lépéseket fogunk tenni ez ügyben. De alapvetően a technikai „hátrányt” mi tempóval és okos versenyzéssel szeretnénk majd ellensúlyozni a jövőben. Remélhetőleg sikeresen – ahogy ez most be is igazolódott.

Kocsis György: Egy siroki pincér megalapozta a hétvégénk jó hangulatát, amit ez úton is köszönünk neki! De visszatérve a versenyre: nagyon jó volt a szervezés, menetrendszerűen haladt minden, jó és lelkes közönség előtt. A felkészülésünk a tervezettek szerint haladt, a korábbi évekről ugye megvolt az alap, de elhatároztuk, hogy idén újra írjuk az összes pályát, és ahol lehet, egyszerűsítünk, egyértelmesítünk az információkon. A hétvége alapján azt mondhatom, hogy az irány jó, eredményesen tudtunk menni, még ha nem is mi voltunk egy-egy szakaszon a leggyorsabbak.

Hála az égnek a nagyobb defektek is elkerültek bennünket, így egy történésektől mentes futamunk volt. A motor csak egyszer lökte ki a nívópálcát, de végül az se okozott komolyabb felfordulást. Egy igazán megbízható autó áll a rendelkezésünkre, aminek köszönhetően nyugodt szívvel tervezhetünk a jövőre nézve.

Már készülünk is a soron következő Miskolc Rallyra, ahol az egrihez hasonló taktikát követve szeretnénk majd újra eredményesek lenni. Ahol lehet, ott nyomni fogjuk, ami a csövön kifér, de a veszélyesebb, „túlélésre játszó” pályákon inkább beosztással fogunk autózni. Ez most is bejött, és meghozta a győzelmet.

Legfrissebb cikkek