Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Új navigátorral, egy alapoktól újjáépített autóval áll rajthoz a 2019-es ORC bajnokságban Lángi Attila. Az Eger Rallyet még az összerázódás jegyében szeretnék teljesíteni Schmidt Ádámmal, és arra is kíváncsiak, mire lesz képes a hamvaiból újjáéledt Z4 ebben a szezonban. Habár a kategóriagyőzelmet elengedték, azért pár jó részeredmények nagyon örülnének.

Lángi Attila: 2019-re terveim között szerepel, hogy minden ORC futamon rajthoz állunk – kivéve persze Miskolcon és Veszprémben. Előbbit azért hagyom ki, mert a párommal addigra várjuk a kislányunk érkezését, míg utóbbit a BMW megkímélése céljából inkább nullázzuk. Idén új navigátor foglal majd helyet mellettem a jobb1-ben: ő Schmidt Ádám, aki évekig versenyzett együtt Balla Tomival. Ahogy hallottam róla, egy nagyon ügyes és precíz mitfahrer, aki sokat is dolgozik azon, hogy a maximumot nyújtsa egy-egy derbi alkalmával. Nagyon lelkes, és bízom benne, hogy neki is tetszeni fog az, amit ezzel a kocsival nyújtani tudunk majd a versenypályán.

A Z4-et alaposan felkészítettük erre az évre – többet már nem is tudnék elképzelni hozzá. Igaz, hetek óta alig aludtam valamit, de nyugodt szívvel jelenthetem, hogy hétfő estére versenyképes lett az autó. Darabokra szedtük és új fejlesztéseket is kapott. Nagyon meglepődnék, ha nem bírná ki a szezonnyitót… Akkor biztos is, hogy ott, azon nyomban felgyújtom…

Az Eger környéki pályákat igazán kedvelem, ha a Szuha szakasz nem lenne, akkor azt hiszem, a „kedvenc versenyem” címet is megkaphatná. Ez a gyors azonban – ahogy hallottam – igazi autógyilkos lesz, és a pilóták erőnlété is jócskán próbára fogja tenni, ugyanis kritikán alul a minősége. Azt hiszem, ott többen is a túlélésre fogunk játszani… De persze mi nem is a kategóriagyőzelemre hajtunk majd. Első körben szeretnénk egy picit összerázódni Ádámmal, és nekem is meg kell tanulnom bízni benne, elhinni azt, amit mond. Szóval mi ezt az első derbit ennek áldozzuk majd fel, de azért nagyon szomorú lennék, ha a népes mezőny végén kullognánk a Z4-gyel. De annak nagyon fogunk örülni, ha lesznek jó részeredményeink, és a kocsi is úgy fog viselkedni, ahogyan azt elvárnánk tőle.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., www.nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint, AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával

Legfrissebb cikkek