Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Biztatóan kezdte a szezont az MHH Kart Team versenyzője Krózser Menyhért, aki a WSK hivatalos tesztjén az élmezőnyben gokartozott, a hétvégén pedig éles körülmények között is bizonyíthat.

Az egyik legnagyobb versenyével, a Bajnokok Kupájával (Champions Cup) veszi kezdetét Európa egyik legjelentősebb gokart sorozata, a WSK, amely előtt, január 18–20-án hivatalos tesztet tartottak a résztvevők számára. 

Krózser Menyhért a Mini 60-as kategóriában indult, ahol 94 résztvevő közül az első nap 3. időt ért el, másnap pedig 8. volt, de minden egyes edzésen az első tízben szerepelt. A formajavulás egyik kulcsa volt, hogy a hátteret a bajnokság egyik legprofibb csapata, az AV Racing biztosította. 

„Minden várakozásunkat felülmúlta a teszt – mondta Németh Balázs Balu, Krózser szerelője. – Az AV Racinget már tavaly kipróbáltuk, a mostani teszten az volt a célunk, hogy összeszokjunk velük. Négy–öt gyerekkel foglalkoznak egyszerre és több mint húsz éves rutinjuk van a gokartsportban. Ez látszott is rajtuk, nagyon jó gokartot, nagyon jó motort hoztak és minden adott volt ahhoz, hogy Menya jól szerepeljen. 

A gyerekeknél érdekes a téli szünet, mert általában ekkor ülepszik le bennük minden tudás, amit az előző évben megszereztek. Ez Menyán is látszott, nagyon hamar felvette a fonalat és abszolút az élmezőnyben autózott. Az első nap 94-ből harmadik volt, ami magáért beszél, de az összes edzésen az első tízben volt. 

A hétvégi verseny persze más, mint a teszt, várhatóan még keményebb lesz, de bizakodva várjuk.“

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH

További információ: www.facebook.com/menya.hu

Legfrissebb cikkek