Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! google plus icon Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Az év utolsó raliversenyét is dobogós helyezéssel zárta a Korda Racing, a csapat R5-ös Skodájával Velenczei Ádám és Szedő Csaba, legjobb magyar párosként, a második helyen érkeztek célba.

Idén is izgalmas küzdelemben dőlt el a Szilveszter Rally első helyének sorsa. A győzelemért két skodás páros, a cseh Bisaha-Tesinsky és a Korda Racing versenyautójával száguldó Velenczei-Szedő kettősök vívtak parázs csatát. Az első nap két gyorsasági szakaszának győzelmén is ők osztoztak, így péntek este kettejük között kevesebb, mint 3 másodperc döntött a cseh srácok javára.

A késhegyre menő küzdelem szombaton is folytatódott, ekkor Bisaha három, míg Velenczei egy szakaszgyőzelmet ünnepelt, így végül a cseh duó minimális előnnyel szerezte meg a futamgyőzelmet a Korda Racing versenyzői elől. Velenczeiék azonban örültek a második helynek is, hiszen számukra ez a verseny elsősorban a tapasztalatszerzésről szólt, egyrészt a rövidre sikerült Mecsek Rally óta nem ültek versenyautóban, másrészt a Skodával ez volt a harmadik a rajthoz állásuk.

„Először is gratulálok Ádáméknak a Szilveszter Rallyn elért második helyükhöz, szép eredmény ez így az év végén.” – mondta Korda Erik a Szilveszter Rally végén. „Végig harcban voltunk az első helyért, de a cseh srácok most egy hajszálnyit gyorsabbak voltak. Az autó ismét a rajttól a célig szépen muzsikált, a srácok, ahogy egész évben végig, úgy most is, remek munkát végeztek, amit ezúton is köszönök nekik, hiszen nagyon hosszú és mozgalmas év áll mögöttük. Most számunkra is eljött a pihenés ideje, a háttérben viszont a téli szünetben is zajlik a munka, már dolgozunk jövő évi terveink megvalósításán. A Korda Racing valamennyi tagjának nevében ezúton szeretnénk Sikerekben Gazda Boldog Új Évet Kívánni Mindenkinek!”  

A 20. Szilveszter Rally végeredménye:
1.Bisaha Ondrej/Tesinsky Petr, Skoda Fabia R5 13:53.0
2. Velenczei Ádám – Szedő Csaba, Skoda Fabia R5 +8,6
3. ifj. Kiss László - Nyirfás Yulianna, Ford Fiesta R5 +23,7…
12. Órai Balázs/Órai‐Tallér Zsuzsanna, Mitsubishi Lancer Evo IX +2.30,2…
18. Fischer Dani – Buna Zoltán, Skoda Fabia R5 3.13,6…
48. Makovics Ádám/Diósi János, BMW E46 M3 + 6.01,3…
77. Tóth József/Borsfai Dávid, Peugeot 208 R2 + 8.45,4…

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, Stravia Kft, Ecowian Környezetbarát Tisztítószerek, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Szerszámbróker Kft, StapleCare Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Keviép Építőipari és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, Euroaszfalt Kft., Betonútépítő, Lánchíd 19 Hotel, Blaora Kft, Inwatech Kft, Nógrádker Zrt., RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, K-P-K TransCoop Kft, Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Start Complex Service Kft., Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész, Young B.T.S. Kft., Iter Építő, ZN-Tech, Tibuktu, PP Media, Equicom Kft, A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, Industrial Electro Service Kft, Szirt Bau Kft, Doktor Természet Kft, Steinerbrunner Győző, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft, Master-Pharma Kft, Al Oliva Kft, Pápai Beton Kft, Travel 4 You, Csősz Trans Kft, Hyundai WIA, Origo CNC, Eftech Kft, Lead Design, Wimmer Trans Kft, L&L Trans Kft, Inter Cars, Közmű-Alagút Zrt., Forvett Kft.

Legfrissebb cikkek