Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Komoly csatákra készül Velenczei Ádám és Szedő Csaba az idei Mecsek Rallyn, amely a bajnokság eddig állomásihoz hasonlóan számos újdonságot is tartogat a Korda Racing versenyzői számára.

Az elmúlt szűk két évben nem volt még sok olyan verseny Velenczei Ádám és Szedő Csaba számára, ahol valamilyen újdonsággal ne kellett volna szembe nézniük. Legutóbb, az Ózd Rallyn éppen autót váltottak és az addig használt Hyundai-t egy Skoda R5-ösére cserélték. A csere nem sült el rosszul, hiszen az új autóval az utolsó méterekig harcban voltak a futamgyőzelemért, a célba pedig az abszolút harmadik helyen érkeztek. Pécsre immár egy verseny Skodás tapasztalatával érkeznek, itt azonban a pályák egyik fele lesz ismeretlen a srácok előtt, nem beszélve arról, hogy R5-ös autóval még nem is jártak ezen a környéken.

„Azt kell mondanom, hogy megint szinte minden új lesz!” - tekintett a Mecsek Rally elé a pilóta. ”A pályák egyik fele legalább ismerős, ezeken korábban mentünk már a Mitsubishivel, de R5-össel még most járunk itt először, tavaly ugyanis kimaradt nekünk a Mecsek Rally. Bízok benne, hogy azt a formát, amit idén aszfalton mutattunk itt is tudjuk hozni. A rajt előtt sikerült 40-50 kilométer tesztelnünk a Skodával, az autó továbbra is nagyon tetszik és bízom benne, hogy sikerültek a beállítások, érzésre jónak tűnik. Úgy érzem ezen a hétvégén nem a tizedek fognak dönteni, mint eddig, most nagyobb különbségekre számítok. Az a célunk, hogy az első kört próbáljuk megnyomni, mert nagyon erős a mezőny. A bajnokság első öt-hat párosa nagyon keményen nyomja, most pedig jön még Ranga Peti is, de ennek ellenére szeretnénk most is ott lenni a dobogós helyek közelében. Ha sikerülne egy jó eredménnyel zárni a hétvégét, akkor az utolsó, másfeles szorzójú futamon bármi lehet. Az lenne célunk, hogy Veszprém mellett a szombathelyi pontjainkat dobjuk el az év végén, ami azt jelenti, hogy sok ponttal szeretnénk Pécsről is hazatérni, és szeretnénk minél közelebb kerülni az elejéhez a bajnokságban is.”

Az 52. Aquaprofit Mecsek Rally október 12.-én pénteken, a prológgal veszi kezdetét, szombaton nyolc gyorsasági kerül megrendezésre, majd vasárnap újabb négy szakaszt követően hirdetnek eredményt.

Partnereink:  Betonútépítő Zrt.;Euroaszfalt Kft.; Siva Group Zrt.; Stravia Kft.; Ecowian Környezetbarát Tisztítószerek; Közmű-Alagút Zrt., Forvett Kft..; Origo Cnc Kft, Hyundai WIA; R-Carnet Service Kft.; Inter Cars.; Inwatech Kft; Lubricants Hungary Kft.( Gulf); Nógrádker Zrt.; BM KOMP kompresszortechnika;  Euroll Hungária Kft.; ; Tiszta Víz Üzletház; Pápai Beton Kft.;  ; Lead Design Kft.; Szirt Bau Kft. Wimmer Trans Kft. Eftech Kft.; Otys Úttechnika Kft.

Legfrissebb cikkek