Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Új autóval indult a 2018-as szezon első murvás versenyén a Turán Motorsport versenyzőpárosa, Turán Frigyes és Bagaméri Laci. A váltásra azért került sor, mert a csapat saját autója Igor Drotár vezetésével a cseh bajnokságban is fut, és a két ország versenynaptára „fedte egymást” május utolsó hétvégéjén.

 Friciék több lehetőséget is mérlegeltek, végül Lovász Pál ajánlatét fogadták el, így egy szintén R5-ös Hyundai i20-szal indultak az ISEUM Rally-n.

„A tavalyi évtől a murvás versenyeken – nemzetközi mintára – Magyarországon is bevezetésre került a kvalifikációs szakasz, aminek az eredménye határozza meg, ki hányadiknak választhat szombati rajtpozíciót. Ennek a murvás versenyeken azért nagy a jelentősége, mert sem elsőnek, sem „sokadiknak” nem jó az ilyen felületen autózni, ugyanis vagy nagyon csúszik, vagy már kialakul egy nyom, ami nem biztos, hogy az, ahol én szeretnék fordulni.” – magyarázta Frici a pénteki nap jelentőségét.

„A pályabejárás során végig esett az eső, így írtuk fel a pályákat, kivéve a rövid pénteki szakaszt, melyet csak nem sokkal az éles rajtja előtt lehetett megismerni.” – elevenített fel a pályabejárás körülményeit Bagaméri Laci.

A péntek délutáni, komoly tétre menő rövid gyorsaságit végül a … helyen zárta Turán Frici és Bagaméri Laci, ami után az X. rajpozíciót választották.
„Jó volt végre versenykörülmények között is belekóstolni a Hyundai i20-ba. A friss és erős motorjának teljesítménye most is érezhető volt… „ – mondta a kvalifikáció után Frci.

„A verseny előtti tesztek alatt sikerült komfortosan elhelyezkednem az autóban, így ma már csak a saját dolgommal kellett törődjek.  „ – tette hozzá Bagaméri Laci.

Szombaton két helyszínen összesen 6 gyorsasági vár az ISEUM Rally mezőnyére, köztük az egyértelműen győzelmi célokat megfogalmazó Turán Frici – Bagaméri Laci kettősre.

Legfrissebb cikkek