Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! google plus icon Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Remekül végződött a 24. HELL Miskolc Rally Velenczei Ádám és Szedő Csaba számára, a Korda Racing versenyzőpárosa a Hyundai i20 R5 versenyautóval megismételve eddigi legjobbját az abszolút harmadik helyen érkezett célba.

Komoly feladat várt Velenczei Ádámra és Szedő Csabára az idei Miskolc Rallyn, a Korda Racing versenyzőpárosa ugyanis azt a célt tűzte ki maga elé célként, hogy versenyről-versenyre előre lepjenek az abszolút értékelésben. A mércét nem állították alacsonyra, hiszen a bajnoki vérkeringésbe 9 hónapos szünet után visszatérő páros, a szezonnyitó Eger Rally rendkívül erős és népes mezőnyében az abszolút ötödik helyet szerezték meg. A kihívás azonban cseppet sem rettentette meg őket, sőt! Előzetes várakozásaikat túlszárnyalva dobogóra állhattak a verseny végén, amivel a bajnoki pontvádaszatban is felkapaszkodtak a harmadik helyre!

Velenczei Ádám: ”Egy nagyon nehéz és igazán küzdelmes versenyen vagyunk túl. Ugyan aszfalt pályákról beszélhetünk, de a kanyarokban jelentős felhordásokkal kellett számolnunk, ami bizonyos helyzetekben óvatosságra intett minket. Néhol külön megnehezítette, nemcsak az én, hanem versenytársaim dolgát is a belső ívre tervezett gumik hiánya – emiatt több esetben megfontoltan érkeztünk be egy-egy kanyarkombinációba. Az első szombati versenynap a kisebb műszaki hibáktól eltekintve egészen jól alakult – szenzorprobléma mellett még a fékek rosszalkodtak, de szerencsére az esti szervízben már mindent ügyesen megoldottak a srácok.”

A vasárnap reggelt az összetettbeli harmadik helyen kezdtük meg, és ugyan próbáltunk Fricihez közeledni, de végül jobbnak láttuk nem kockáztatni a harmadik helyet. A második versenynap reggelére vizesek voltak a pályák az éjszakai esőzésektől, és picit bátrabban választottunk gumit, de szerencsére a közepes keverékkel is tudtunk olyan időket autózni a Bükkben, mellyel a dobogós eredményünket nem sodortuk veszélybe. Az utolsó szakaszokon már inkább a biztonságra mentünk, hiszen láttuk, hogy előrébb nem kerülhetünk – azonban ennek fényében is nagyon tudunk örülni ennek az összetettbeli harmadik helynek.”

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

Partnereink:  Betonútépítő Zrt.; Euroaszfalt Kft.; Siva Group Zrt.; Stravia Kft.; Közmű-Alagút Zrt.; Forvett Kft.; Origo Cnc Kft.; Hyundai WIA; R-Carnet Service Kft.; Inter Cars; Lubricants Hungary Kft. ( Gulf); BM KOMP kompresszortechnika;  Euroll Hungária Kft.; Tiszta Víz Üzletház; Pápai Beton Kft.; Lead Design Kft.; Szirt Bau Kft.; Wimmer Trans Kft.; Eftech Kft.; Otys Úttechnika Kft.

Legfrissebb cikkek