Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Téli időjárási körülmények között, havas pályákon hangolt a 2018-es versenyszezonra a Korda Racing, a csapat R5-ös versenyautói az abszolút második és az abszolút hetedik helyet szerezték meg a horvátországi INA Kumrovec Rallyn.

Március első napjaiban nemcsak hazánkban, Európa szerte markáns kilépővel búcsúzott az idei tél, így Horvátországban is tél körülmények fogadták a 7. INA Kumrovec Rally mezőnyét. Mindez némiképp keresztül húzta a mezőny számítását, hiszen a versenyzőpárosok nagyrésze bízott benne, hogy a márciusi körülmények között készülhetnek a 2018-as szezonra, azonban a várakozásokkal ellentétben havas-jeges utak köszöntötték a közel félszáz indulót.

A Korda Racing két R5-ös versenyautóval érkezett a rajthoz, a Skoda Fabiával Hideg Krisztián és Kerék István az abszolút második hellyel alapozta meg a szezont, Várkonyi Szabolcs és Makai Gergely pedig az összetett hetedik helyen érkezett célba a Hyundai i20-szal.

„Bár nem számítottunk melegre, de egy kicsit meglepett, hogy március első napjaiban mennyi hó esett a környéken.” – elevenítette fel emlékeit Korda Erik. „A nehéz körülményeknek köszönhetően kicsit döcögősen kezdtünk, de aztán a második gyorstól már jobban mentek a dolgok: Krisztán végül magabiztosan szerezte meg a második helyet, Várkonyi Szabiék pedig az abszolút 23. helyről megindítva a felzárkózást a hetedik helyen érkeztek célba. Természetesen sokkal jobban örültünk volna, ha az évszaknak megfelelő időjárási körülmények között készülhetünk, mert abban azért továbbra is bízunk, hogy decemberig már nem kell több havazásra számítanunk, de így is hasznos verseny volt. Azon túl, hogy a srácoknak sikerült kicsit leporolniuk magukat, és visszaszoktak a versenytempóhoz, értékes tapasztalatokra is szert tettek. A folytatásra nem kell sokat várnunk, két hét múlva nagyon hasonló környezetben, de remélhetőleg már hó nélkül, Kumrovectől alig 100 kilométerre elindul az idei Mitropa Kupa is, a Rebenland Rallyra ugyanezzel a felállással érkezünk!”

A 7. INA Kumrovec Rally végeredménye:
1. Niki Mayr-Melnhof/Thomas Teiser 31:37,7
2. Hideg Krisztián/Kerék István +1:20,2
3. Zoran Rastegorac/Damir Bruner +2:28,1
4. Mateo Butorac/Luka Rastegorac +2:57,6
5. Szilágyi János/Váradi Alexandra +2:57,7
6. Marko Cavor/Sasa Caklovic +3:53,8
7. Várkonyi Szabolcs/Makai Gergely +4.02,4…

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Stravia Kft, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Szerszámbróker Kft, StapleCare Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, Euroaszfalt Kft., Betonútépítő, Lánchíd 19 Hotel, Blaora Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Start Complex Service Kft., Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész, Young B.T.S. Kft., Equicom Kft, A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, Industrial Electro Service Kft, Szalai International Kft, Szirt Bau Kft, Doktor Természet Kft, Steinerbrunner Győző, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft, Master-Pharma Kft, Al Oliva Kft, Pápai Beton Kft, Laha Facility, Travel 4 You,

Legfrissebb cikkek