Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Túl van a 2018-as szezon első versenyén a Korda Racing párosa, a Strider Zoltán - Hangácsi István duó, akik a régi idők közös emlékére újra Trabanttal versenyeztek.

Január második hétvégéjén Kiskunlacházán rendezték a 2018-as évad első amatőr versenyét, az Frt Rally elnevezésű futamot, ahol 79 páros vágott neki a szlalom versenyekhez hasonlító pályának.

„Egyre kevesebbet megyünk a Trabanttal különböző okok miatt és ezért is jött az ötlet, hogy részt vegyünk vele 2018 első Frt Rally versenyén” – kezdte a beszélgetést Strider Zoltán, majd hozzátette: „Rég volt már a Mecsek Rallye, akkor ültem utoljára versenyautóban, azóta csak nézőként szomorkodtam a pálya szélén. Most hirtelen jött ötletből vettük az irány Kiskunlacházára, ahol egy nagyon jó hangulatú és pörgős rendezvényen vettünk részt.”

Zoli Trabantja a egyedül találta magát 800 ccm alatt, de ennek ellenére több párost is maga mögé utasítottak vele. Persze ilyenkor nem is az eredmény a fontos, hanem a felszabadult autózás és a versenyszezonra való hangolódás, ahol az idei évben is a Velenczei csapat Mitsubishi Lancer Evo IX-esével állnak majd rajthoz.

„Sok jót hallottam az Frt versenyeiről, ezért is esett a választásunk erre a futamra, másrészt pedig ez a pálya pont tökéletes egy Trabantnak, hiszen sok kanyar van és kevés egyenes, nem kell nagyon terhelni az autót. 2001-ben mentem utoljára ezen a reptéren, akkor is Hangácsi István volt a navigátorom” – tette hozzá Zoli.

A folytatásban a Trabanttal szeretnének valami hasonló versenyen elindulni, aztán február közepén következik a Gulf év eleji satótájékoztatója, majd az Eger Rallye-ra koncentrálnak, ahol Mitsubishivel vesznek majd részt.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Betonútépítő Zrt.; Euroaszfalt Kft.; Siva Group Zrt.; Stravia Kft.; Laha Facility Ltd.; Absolut Hostess Kft.; Lubricants Hungary Kft., Gulf; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; BM KOMP kompresszortechnika; Max-Transport Bt.; Dynamic Út Kft.; Bolyki Terra Kft.; Euroll Hungária Kft.; Honor Trans-Sped Kft.; Tiszta Víz Üzletház; Pápai Beton Kft.; L&L Trans Kft.; Lead Design Kft.; Prospero Gazdasági Kft.; Szirt Bau Kft.

Legfrissebb cikkek