Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Technikai hibáktól az év végi buliverseny sem volt mentes Lángi Attila számára. BMW Z4-esét előbb futómű- majd szervogondok hátráltatták, így esélyük sem maradt arra, hogy igazán megmutassák, mit is tud ez a csodajárgány.

Már ha lehet így nevezni… Gazdája ugyanis a két versenynap során többször is mérgelődött rá, egyszer még bele is rúgott, hogy tudja, hol a helye… De végül csak engedett a szép szónak a kocsi is, és egy klasszikus örömautózáshoz segítette hozzá a Varga Racing Team pilótáját.

Lángi Attila: Sejtettük, hogy az első napra nem lesz megfelelő a futómű-beállításunk, főleg a vizes aszfalton, de mint kiderült, jobbat se tudtunk volna összehozni, ugyanis valami el van görbülve a Z4 belsejében. A megoldást majd csak az alkatrészcsere jelentheti, amit a következő szezon előtti felkészülés során meg is fogunk ejteni.

Na de visszatérve a Szilveszter Rallyera… Félelmetes volt most menni ezzel a kocsival. Próbáltuk irányba tenni, de ahogy elkezdtem forgatni, olyan hangjelzéseket, berregéseket adott, ami önmagában is aggasztó volt, pláne, hogy még abszolút ellenállással is párosult. A szervizparkba visszaérve Turán Fricivel váltottam pár szót a helyzetről, és az ő javaslatára kipróbáltunk néhány új beállítását. Ez úton is köszönjük neki a tanácsokat, mind segítségünkre volt ahhoz, hogy abszolválni tudjuk az első napot.

Pénteken úgy gondoltuk, hogy majd az időjárás függvényében választunk gumit – de persze ennek most sem volt sok jelentősége. Kigurultunk az első gyorsra, és a táv 1/3-ánál elszállt a szervónk. Nem volt vicces a szitu… Gabinak többször is be kellett segítenie a jobb1-ből, hogy el tudjam tekerni a kormányt ahhoz, hogy el is tudjunk kanyarodni. Gyakorlatilag ketten vezettük a Z4-et. Hogy ne okozzunk nagyobb kárt az autóban, a 4. gyorsnak csak a felét teljesítettük, és utána, büntetés ellenében, inkább kigurultunk a szervizbe. A csapat ismét szuper teljesítményt nyújtott, ugyanis rendbe tették a technikát, így vissza tudtunk állni, hogy egy klasszikus értelemben vett örömautózást mutassunk, éljünk át az utolsó két gyorson. Itt már abszolút jól éreztük magunkat, ezért a két körért volt értelme kimenni a Szilveszter Rallyera, és végig csinálni ezt a kínszenvedést.

Gábor amúgy jól tette a dolgát, a lehetőségekhez képest tökéletesen oldotta meg a feladatot, és még rosszul sem lett. A végére azért már ő is érezte, hogy volt ereje, tempója a BMW-nek, és a sofőrje sem volt olyan pancser… Mindketten elégedetten zártuk a futamot, és jó szájízzel zárom az évet, hogy aztán 2018-ban az ORC-ben, sikeresen kezdhessük meg a bajnoki pontok gyűjtögetését.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Visual Europe Group – www.vegroup.hu, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., www.nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint, AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával, METRÓREKLÁM – www.kozterireklam.hu

Legfrissebb cikkek