Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Fél év szünet után az 5. Steelvent Ózd Rallye-n tér vissza a rally pályákra a GULF - Overdose Racing Team versenyzője Strider Zoltán, aki továbbra is a Velenczei csapat Mitsubishijét tereli majd. A megszokott autó mellett a bajnokság és a navigátor is változik, ugyanis az ORB P csoport az idei évtől az ORC-ben indul, míg Koch Péter családi elfoglaltságok miatt nem tud ott lenni a versenyeken. A választás egyszerű volt, a korábban beugró Apkó András ugyanis szívesen vállalta a navigátori teendők elvégzését.

A csapat az idei évben nem tervezett teljes szezont menni, négy ORC-s verseny mellé a Mátrai hegyi verseny került az előzetes indulási lehetőségek közé. A szezonnyitó Miskolc Rallye-t két esküvő miatt ejtették ki, de Ózdon már mindenképpen ott lesznek a rajtnál.

„Már nagyon várom az ózdi versenyt, hiszen tavaly pont itt ültem utoljára versenyautóban. Túl vagyunk már a teszten, ami várakozáson felül sikeredett, hiszen az autó kapott pár fejlesztést. Ádám R4-es autójából megkaptuk a nagy fékeket és a lengéscsillapítókat is, ami remélhetőleg nagy segítségünkre lesz majd” – kezdte a beszélgetés Strider Zoltán.

A srácok számára nem ismeretlenek a pályák, szinte mindegyiken mentek már versenytempóban. Zoli Kazárt és az ózdi pályákat is szereti, mégis Sámsonházát tartja a legérdekesebbnek, ami nagyon hosszú kihagyás után kerül be újra rallye vérkeringésébe.

„Sámsonháza viszonylag rövid, de nagyon trükkös pálya, korábban teszteltünk itt Ősz Lacival. Cered viszont vízválasztó lehet, hosszú pálya és tele van kanyarokkal, amiket nagyon nehezen lehet memorizálni. Mindenképpen erre a pályára kell fektetni a legnagyobb hangsúlyt a feldolgozáskor” – tette hozzá Zoli.

170426 strider n 2

Az ORB P csoportja megszűnt, a versenyzők az ORC bajnokságba lettek száműzve, ahová került még pár R4-es autó is, ezért sokkal nagyobb kihívás elé néznek. A tavaly Ózdon nyerték meg a Bajnokságot, az akkori P14-es harmadik helyet idén is szívesen elfogadnák, de ezért nagyon keményen meg kell dolgozniuk.

„Nehéz dolgunk lesz a hétvégén, ezért nyugdíjas autózást nem tervezhetünk. A bajnokság idén már egy versennyel előnyben van, de ez is inspirál minket, hogy nyomnunk kell, ha az első háromban szeretnénk végezni” – zárta a beszélgetést Strider Zoltán.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Betonútépítő Zrt.; Absolut Hostess Kft.; Confidenza Csapágyszolgálat; Gulf; Unifilter Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Heves Cleaning Kft.; Színesfém Felvásárlás Pásztó PI-AT Metál Kft.; BM KOMP kompresszortechnika; Eftech Kft.; Max-Transport Bt.; Dynamic Út Kft.; Bolyki Terra Kft.; Euroll Hungária Kft.; Honor Trans-Sped Kft.; Tiszta Víz Üzletház; Pápai Beton Kft.; Salgó polctervező; Suták Krisztián Építési Vállalkozó; Balassa Security Kft., Mipa Hungária Kft., NoGlu Cukrászda, L&L Trans Kft., Stravia Kft.


Legfrissebb cikkek