Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Élete egyik legnehezebb versenyén van túl Várkonyi Szabolcs, a Ritmus Ase versenyzője, Csányi Botonddal az oldalán. Hihetetlen utak és körülmények vártak rájuk, az időjárás még úgy is meglepetést okozott, hogy tudták, itt minden előfordulhat. Elő is fordult, minden létező időjárás két nap alatt.

Várkonyi Szabolcs: Fantasztikus verseny volt, igazi rali pályák vártak ránk, ezt mondom, még akkor is, ha összességében csak azzal lehetek elégedett, hogy célba értünk. Sajnos ilyen kevés tréningből nem tudtam kellően feldolgozni ezeket a nagyon nehéz pályákat, nem bíztam az itineremben és nem mertem elvállalni úgy, ahogy fel volt írva. Nagyon keskenyek az utak, semmiféle hibázási lehetőség nincs és ezt még tetézte a néhol eső, sok helyen sár, néha jégeső, néha havas eső. Kis túlzással azt mentem, amit láttam, itt pedig a rengeteg ugrató és bukkanó miatt semmit szinte. Az ugratókat sem igazán mertem elvállalni, nincs ehhez ilyen téren elég tapasztalom, vagy csak öregszem, fene tudja. Mindenesetre nagyon nem voltam elégedett magammal, túl sokat kaptunk, még akkor is, ha tudom, nem azonos feltételekkel rendelkező emberkékkel versenyzünk. Rájöttem, hogy tesztelni csak e helyszínen van értelme, hogy ízelítőt kapjunk a körülményekből, az itthoni semmit nem ér. De ez van, megyünk tovább, megpróbálom magam sokkal jobban odatenni, az autó nagyon jó volt, bár biztosan lehetett volna jobb beállítást találni, nem ezen múlott. Most május elején elmegyünk egy Mitropa futamra, az Opatija Rallye-ra, ott legalább nagyjából ismerős utak várnak ránk. Viszont az előzetes nevezés lista alapján nagyon jó erőfelmérő lesz, legalább 20 ütőképes 2WD autó nevezett. Így remélem, itt pozitív élményekkel feltöltődve futhatok neki a következő ERC futamra, ami nekünk a szintén már ismert Ypres Rallye lesz.

160418 varkonyi n 2

Csányi Botond: Szuper hétvégén vagyunk túl. 2009-ben részt vettem a Skót IRC futamon, és akkor megfogadtam, hogyha lesz rá lehetőségem, akkor még egyszer részt szeretnék venni egy hasonló kaliberű versenyen. Az időjárás nagyon nem volt kedvező, sokszor havaseső, hó, jégeső fogadott bennünket. Rengeteg volt az etap, a gyorsasági szakaszok pedig nagyon nehezek voltak. Ízig vérig Rally pályák voltak. Rengeteg bukkanó, sárfelhordás, szűk, egy nyomsávos utak voltak. Tökéletes helyszín a rallyzásnak. Sajnos a pályákat nem sikerült teljesen jól feldolgozunk. Mi magyarok nem vagyunk hozzászokva, hogy 2-ből kell tökéletes itinert írnunk, ráadásul teljesen idegen pályákon. Ez meglátszódott az időeredményeinknek is, de nem csüggedünk, itt már a célba érkezés is egy igen komoly eredmény. Hiba nélkül, karcmentesen hajthattunk át a dobogón, így fülig érő mosollyal tértünk haza. a Következő versenyünk a Horvátországban megrendezésre kerülő Opatija Rally lesz, amely Mitropa futam is egyben, így elég komoly, ha jól tudom 22 elsőkerekes autó nevezett.

Akövetkező ERC futamunk pedig a júniusban megrendezésre kerülő Ypres Rally lesz.

Támogatóink: Hetech Trend, Vasút komplett, Sütödetech, DroidX Kft, Di-Fer Csoport, Atra, Carwax, GDP Guru, ZFW Hortiservice


Legfrissebb cikkek