Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Az abszolút hatodik helyet szerezte meg Krózser Menyhért és Buchholz János, Mitsubishi Lancer Evo IX R4-essel a Veszprém Ralin, az Országos Ralibajnokság ötödik futamán. A fordulatokban bővelkedő versenyt remekül kezdték és két R5-ös valamint egy S2000-es autó mögött, a legjobb mitsubishis párosként a negyedik helyen zárták az első napot. Másnap nagyon szoros verseny alakult ki a negyediktől a tizedik helyig, minden gyorsasági szakasz után változott a sorrend. Az MHH Team párosának taktikáját az első körben kapott defekt felborította, de így is sikerült pár jó részeredményt elérniük és két kiesés után sikeresen célba érniük.

„Az első nap jól sikerült, főleg a második gyorsasági. Negyediknek fordultunk, amivel elégedettek lehetünk” – mondta Krózser. „A vasárnapunk már nem volt ennyire sikeres. Volt egy sémánk, ami alapján felépítettük a versenyt. Az első körben az utolsó gyorsaságira vittünk magunkkal két gumit, de defektet kaptunk, ezért hamarabb fel kellett tenni a pótkereket, így borult a taktikánk. A két lőtéri gyorsasági szakasz így is jól sikerült, bár a másodikon az idén is elhagytuk a kipufogónkat, száz méterre attól a helytől, ahol tavaly. Túlzás lenne azt állítanom, hogy a hetedik helyezéssel elégedettek vagyunk, de két kiesés után végre célba értünk.”

A navigátor, Buchholz János szerint a verseny különleges nehézségét kivételesen nem a pályák jelenték, hanem az igen erős mezőnyből adódó szoros verseny.


„Alapvetően nem lett volna nehéz verseny, de nagyon sok mindenre kellett figyelni. A vasárnapi három pálya mindegyikére másmilyen gumi kellett volna. Hosszúk voltak az etapok, amik után újra fel kellett pörögni és nagyon erős volt a mezőny. A negyedik és a tizedik hely között állandóan változott a sorrend, néha csak tizedek döntöttek, nagyon kellett nyomni és emiatt nagy volt a hibázási lehetőség is. Két kiesés után jó volt célba érni. Annyira belejöttünk, hogy az utolsó gyorsasági után én még mentem volna, de most így pár órával a verseny után nagyon jól esik kicsit pihenni.”

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Logiszerviz Kft.

További információ: www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu


Legfrissebb cikkek