Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Nem tudott változtatni sorsán Korda Erik a tereprali bajnokság gyulai állomásán Korda Erik, aki a korábbi évekhez gyakorlatához hasonlóan idén is az abszolút második helyen érkezett célba.

Az újabb ezüstöt azonban nem adták ingyen, a Korda Racing versenyzőinek roppant erős mezőnyben kellett érte megküzdenie a Gyulai Várfürdő Kupán, hiszen három korábbi magyar bajnok pilóta mellett Lengyelországból és Csehországból is nagyon gyors versenyzők érkeztek a Viharsarokba. A Korda Racing versenyzői a harmadik helyről vághattak neki az utolsó napi pályáknak, a helyzet azonban már a napi nyitó szakasz után változott, Kötegyánon Erikék felkapaszkodtak a második helyre, amit a célig sikerült megőrizni.

„Gyula már csak ilyen, ha itt sikerül célba érnünk, akkor biztos, hogy miénk a második hely.” – mondta mosolyogva a célban Korda Erik utalva arra, hogy idén sem borult fel önmaga gyulai papírformája, hiszen amikor sikerült teljesítenie a versenyt mindig a második helyen érkezett célba. „Az idei volt a harmadik második helyünk Gyulán, ami egyébként nem rossz, de egy győzelemmel szívesen megtörtem volna ezt a sorozatot, nem pályázok az örök második szerepre. De azt hiszem most igazságos eredmény született, mert Fazekas Karcsi egész hétvégén nagyon gyors volt, csak gratulálni tudunk neki. Tomas Ourednicek is remekül autózott kijárt neki a harmadik hely és a magam részéről a mi teljesítményükkel is elégedett vagyok, hiszen karcmentesen hoztuk haza az autót, ami azért is nagyon fontos, mert a hónap végén megyünk a Világkupára.”

Bár látszólag a csapatnak nyugodt napja volt, de izgalomból vasárnap sem volt hiány. „Az első szakaszon megszereztük és bebiztosítottuk a második helyet, majd a következőn szerettünk volna egy kis nyomást helyezni Fazekas Karcsiékra, de kiugrott elénk egy őz, amit sajnos nem tudtunk kikerülni és innentől kezdve már inkább csak a biztos célba érkezésre helyeztük a hangsúlyt.”

A második hellyel járó pontokkal Erikék a bajnoki ponttáblán is megkezdték a felzárkózást az élmezőnyre, három futam után a negyedik helyet foglalják el a ponttáblázaton. „Fontos pontokat szereztünk a bajnokságban, ami nagyon ránk fért a balszerencsés szezon kezdtet után. Kisebb gondjaink most is voltak, de összességében a csapat minden eleme nagyon jól működött. Billy egy hétvége alatt beilleszkedett, a srácok pedig kiváló autót varázsoltak alánk. Ennek köszönhetően a folytatásban nyugodt szívvel tehetünk rá még egy lapáttal, mert a következő magyar bajnoki előtt még vár ránk egy fontos feladat, a hónap végén az olasz világkupa futamon, az Italian Baja-n próbálunk szerencsét.”

A Gyulai Várfürdő Kupa végeredménye:
1. Fazekas Károly/Szenáki László, BMW X6 +11.0
2. Korda Erik/Csató Attila, HRX Ford 4:37.0
3. Tomas Ourednicek/Pavel Vaculik (CZ) +28.0
4. Fekete Antal/Tóth György, Toyota Hilux +30.0
5. Szalay Balázs/Vörös Ferenc, Opel Mokka +44.0…

A Magyar Tereprali Bajnokság állása 3 futam után:
1. Fazekas/Szenáki, BMW 100 pont
2. Fekete/Tóth, Toyota 74 pont
3. Ourednicek/Vaculik (CZ), Hummer 60 pont
4. Korda/Nyirfás-Csató, HRX Ford 56 pont
5. Lukaszewski/Solecki (POL) BMW 52 pont

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő zRt., Hídépítő zRt., Novomatic, Bomba! Energy Drink, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, Alabárdos Étterem, G-Roby, Frimedia Kft, Garmin, Segway, VictoriaShop, Szerszámbróker Kft, Csomagtartoaruhaz.hu, Surgi Care Kft, BHS Medical, Music Engine Kft, Variocommerce Kft, VitaPlus Kft, Noa-Ép Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Gulyás Gépgyártó és Kereskedelmi Kft., Alexovics Kft, Auto-Szoft Kft, K-P-K TransCoop, BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, BWS Belső Tér Kft, Credit-crash Faktoring és Pénzügyi ZRt, Duna Resort Kft, FEOL Industrial Kft, Gordius Kft, Perfekt Motorfelújítás KFt, RAORG Translog Kft, Sinus-Networks Kft, Schnell Autó Kft, Tibuktu Bt, Versbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, VIWA Product Europa Kft


Legfrissebb cikkek